Bordás Máté

A fordítás nem magányos munka – beszámoló a 2022-es ViceVERSa fordítói műhelyről

Balatonfüred, 2022, május utolsó hete: a fordítóházba beköltözik a Toledo ViceVERSa magyar–német, német–magyar lírafordítói műhelye. A pandémia miatt csak idén jöhetett létre a 2019-ben Berlinben megrendezett műhely folytatása. Kalász Orsolya és Schein Gábor vezetésével, valamint Christian Filips német szerző támogatásával kilenc további fordító dolgozott magyar szerzők németre és német szerzők magyarra fordításával.

Mielőtt konkrétan a műhelymunkáról lenne szó, fontosnak tartom megemlíteni az eseményhez kapcsolódó előadásokat is. Christian Filips és Kalász Orsolya mutatta be a résztvevőknek az általuk fordított, a roughbooks kiadónál megjelent Nemes Nagy Ágnes-válogatáskötetet. Ez a kötet kétnyelvű, a magyar és német szövegek mellett azonban szövegváltozatok is szerepelnek, amelyek néhány esetben a magyar fordításkultúrától merőben eltérő szemlélettel viszonyulnak az eredeti szöveghez. A német szerző Urs Engeler mellett a roughbooks kiadó társvezetője. Ez a svájci kiadó nem tartozik a legnagyobbak közé, de fontos szerepe van a német nyelvű költészet kiadásában. Eddig 58 kötetük jelent meg. Legismertebb szerzőjük Elke Erb, de magyar szerzőket is kiadtak már, például József Attilát.

Schein Gábor a Fordítóházat mutatta be, amelynek története a 20. század közepén kezdődik, amikor is Lipták Gábor író  a magyar irodalom jelentős alakjait – mások mellett Szabó Lőrincet, Németh Lászlót, Illyés Gyulát – látta vendégül.A ház 1998 óta üzemel a jelenlegi formájában, fordítóházként, melynek vezetője Rácz Péter. Magyar művek idegennyelvre való lefordítására pályázhatnak a fordítók. Nehéz lenne választani a lefordított szerzők és művek közül, hogy a már itt elvégzett munkát példázzuk, de szerencsére itt és itt elérhető egy archívum a Fordítóházban lefordított művekről. 

A workshop keretében bemutatkozott a Versum is. Szó esett arról, hogy a 2014-ben létrejött szerkesztői-fordítói kollektíva anyagi támogatás, dotáció nélkül működik, s igyekszik ellensúlyozni a világlíra áldatlan helyzetét a hazai irodalmi piacon. Az online folyóirat működése mellett bemutatkozás tárgya volt a Versum-könyvek először a Magvető, majd a 21. Század kiadókkal közreműködésben kiadott könyvsorozat, valamint a 2015-ös és a 2019-es nemzetközi költészeti fesztivál is. Végül arra terelődött a szó, hogy a Versum A ránk bízott kert ökoantológia megjelenésében is oroszlánrészt vállalt, hiszen egy 2018-ban közölt tematikus blokk képezi a kötet anyagának alapját.

A workshopon 18 szerzőtől szerepeltek fordítások, a résztvevő fordítók: Benkő Gitta, aki a mostanában Németországban újra nagy népszerűségnek örvendő Mascha Kalékót fordította, Buda György, aki Terék Anna néhány szövegét ültette át németre, Christian Filips, aki Kalász Orsolya interlineáris fordításai alapján Pilinszky szövegeken dolgozott, Csősz Gergő, aki Csider István Zoltán, Kukorelly Endre és Orcsik Roland verseinek kölcsönzött német hangot, Kemény Lili, aki Christian Filips és Heiner Müller verseit, Kovács Ildikó Eszter, aki Tzveta Sofronieva szövegeit fordította, Meyer Krisztina, aki Christine Lavant verseit hozta a műhelyre, N. Kiss Zsuzsa, aki klasszikusokkal, Heinével és Hessével foglalkozott, Silvia Petzoldt Erdős Virág szövegeit fordította németre, jómagam pedig többek között Rose Ausländer és Anja Kampmann szövegeivel jelentkeztem.

A műhely legelső tanulsága mindenki számára talán az volt, hogy 2 óra még egy közepesen hosszú versre is kevés, hiszen a szöveg kulturális kontextusát és a szavak jelentését együttesen tárgyalva rengeteg szálon elkalandozhat a fordító, amelyek mind építő jellegűek lehetnek a fordítás kapcsán. A résztvevők különböző tapasztalatokkal a hátuk mögött érkeztek ide, különböző megközelítést igénylő szövegeket hoztak. Ez azt eredményezte, hogy a konkrét javaslatok és jelentéskeresgélések helyett gyakran az adott szöveg kulturális rétegeinek feltárásáról szóltak a foglalkozások, ezzel is elősegítve és megalapozva a későbbi fordítói döntéseket. A műhelyek tehát elsősorban nem a fordítás elvégzéséről szóltak, hanem egy csoportos fordítási háttérmunka elvégzéséről.

Ahogy a Füred TV-ben arra már Schein Gábor is utalt, a fordító feladata az, hogy mélyebben, kultúraköziségükben is megragadva értse meg a szöveget, ezáltal egy adott versről lényegében többet kell tudnia, mint magának a szerzőnek. Ehhez hozzátartozik a két nyelv irodalom- és kultúrtörténeti kontextusának megértése is. Így például az egyes szerzőknél a megfelelő költői nyelv megtalálásához a német és magyar líra hasonló alkotóit érdemes megvizsgálni. Az más kérdés, hogy a legtöbb esetben nincs egy az egyben egymásnak megfeleltethető szerző. A fordítói hagyományok különbsége is szembetűnő problémaként jelentkezett, ugyanis a német fordítás szabadabban, kreatívabban bánik az eredeti szöveggel. Sokkal inkább mondható a német fordítói hagyomány kulturális fordításnak, a magyar inkább a nyelvi közvetítésre törekszik. A szexuális tartalmak félreérthetősége is tanulságos jelenség volt a műhelyek alatt, ennek problémáját a cancel culture és a politikai korrektség témakörében is megvitattuk. A fordítót a német kultúrkörben vélhetően nagyobb felelősség terheli a szövegválasztás kapcsán, így arról is zajlott vita, hogy Magyarországon mennyire számít a fordító az adott szerző gondolatainak közvetítőjeként. Vajon egy politikailag inkorrektnek vélhető szövegért magának a fordítónak is felelősséget kell-e vállalnia?

A fordítás emellett egyfajta szövegkritika, ami adott esetben felvetheti a kérdést, hogy lehet-e, kell-e a fordítás során akár az eredeti szövegen is változtatni. Mindez azt jelenti, hogy az eredeti szövegek számos olyan kérdéses részlete, sora azért lehet tisztázatlan a fordító számára, mert az egyes jelentések az eredeti szövegben is túl lazán kapcsolódnak, sőt, egyes esetekben még a következetlenség, a szerkesztettség hiánya is megfigyelhető. Egy jó fordítás ezért általában a szerző és a fordító közötti kommunikációt is igényli. Az irodalom más formáival ellentétben a fordítás legtöbbször nem magányos munka. A szövegmunka hátteréhez hozzátartozik még az a tény is, hogy a német irodalomban az utóbbi időben megnőtt az olyan szerzők száma, akik többnyelvűek, a németet nem anyanyelvükként használják, ám német nyelvű verseikkel szereztek maguknak nevet. Az ő költészetnyelvük, például grammatikájuk, szókincsük, szóválasztásaik miatt olykor egészen mást jelenthez az anyanyelvi olvasó, mint a fordító számára. Ezt az összetett kulturális-nyelvi tapasztalatot nehéz visszaadni, különösen magyarul, mivel a magyar irodalomkultúrában ez a jelenség nem terjedt el.

A szerző és fordító kommunikációjának kontextusában a szerző felelősségéről is érdemes beszélni. A műhely alatt problémaként merült fel a szerző által nyújtott segítség milyensége. Ezt a kérdéskört alapvetően ahhoz a gondolathoz érdemes hozzákapcsolni, hogy a fordítónak még a szerzőnél is jobban kell értenie a szöveget. A szerzői segítségnyújtás akár kontraproduktív is lehet, ha a szöveg értelmezési terét egy magyarázattal túlságosan kitágítja. A konkrét szöveghelyekkel kapcsolatos döntéseket ezek a magyarázatok is támogatják, azonban fontosnak tűnik a szerző és a fordító részéről is az, hogy felmérjék, éppen honnan közelítenek a szöveghez, milyen típusú magyarázat lehet szükséges.

A fent említett témák gyakran heves szakmai vitákat váltottak ki, amelyek számomra a fordítói munka sokszínűségét is tükrözik. A közösségi fordítás sokkal inkább a nézőpontok pluralitásáról szól, arról, hogy az otthon egyedül ücsörgő és döntéseket hozó fordító kimozduljon a magány nyújtotta komfortzónából, és ez hajtsa előre a fordítással járó különböző háttérmunkát. Majd ezzel a tudással felvértezve vonuljon vissza ismét a magányba, hogy saját megfontolásai alapján közvetítsen a kultúrák között.