Bolesław Leśmian, avagy a ritmus mint világnézet

   Bolesław Leśmian (1877–1937), az egyik legkiválóbb XX. századi lengyel költő 1910-ben jelentette meg A ritmus mint világnézet (Rytm jako światopogląd) című programszerű írását. A vers ritmusa az esszé szerint egyfajta csábító és bódító dionüszoszi erő, amely megszabadítja a szavakat a logika kötelékeitől, felszínre hozza a mélyben rejlő titkos összefüggéseket, visszaállítja az ősi harmóniát. Ritmus nélkül – állítja a szerző – nehéz lenne bármit is megszeretni. A „dionüszoszi” jelzőben természetesen Nietzsche köszön vissza (a későbbiekben Leśmian inkább Bergson eszméiből merített). Ám a költő nemcsak a kor filozófiájának hatása alatt állt. Műveltsége bámulatos volt: kiválóan ismerte a reneszánsz, a barokk és a XIX. század európai és lengyel irodalmát. Fiatalkorát Kijevben töltötte, majd hosszú évekig élt Franciaországban, így a korabeli átlagnál is jobban tudott franciául, oroszul pedig még verselt is. Rím- és ritmusszeretetének azonban volt még egy rendkívül fontos forrása: a folklór, amely egyébként is óriási szerepet játszott a lengyel modernizmus művészetében. A lengyel és a keleti szláv, illetve a fordítók, átköltők „szűrőjén” keresztül hozzá eljutó egyéb népköltészetből (így a Kalevalából) nemcsak ritmust és témákat merített, hanem olyan ihletet, „erőt”, amelyek szinte egész munkásságát áthatották. Ez az „erő” azután Leśmian „eredeti/ősi ember” (człowiek pierwotny) koncepciójában testesült meg, amelynek értelmében a valódi megismerés akkor lehetséges, ha a megismerő a világot és jelenségeit antropomorfizáló animisztikus látásmóddal rendelkezik. Az embernek egyúttal összhangban kell lennie a természettel, amit az archaikus társadalmak – a mi régiónkban: a parasztkultúra – embere valósít meg a legtökéletesebben. Ez a felfogás áll Leśmian népi ihletésű balladáinak eredőjében, amelyek – rafinált szerelmi lírája mellett – ma a legismertebb versei közé tartoznak Lengyelországban. Ennek a költészetnek egyik legkiemelkedőbb darabja a Rét (Łąka) című 1920-ban megjelent költeménye, amely az Ember és a Természet beteljesült szerelméről, végső megismeréséről szól. Mezei munkát végző férfi főhőse animisztikus gondolkodásával és a nyelv performatív erejével kelti tudatos életre a természet női princípiumát, a Rétet. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a Rét és a hozzá hasonló költemények ihletettségét, lüktetését és megdöbbentő erejét Leśmian közép-európai zeneszerző kortársai, Bartók Béla és Karol Szymanowski parasztzene-felfogásával és ritmuskezelésével hozzuk párhuzamba. 
   Leśmian nemcsak esszében, hanem programszerű költeményekekben is kifejtette elgondolását a dallam, a ritmus és a vers egységről, kozmikus dimenziójáról. Ilyen jellegű alkotása a Létkörmenetbe beigézett testem (Ciało me wklęte w korowód istnienia) kezdetű vers. Tanúsága szerint az ihletett alkotó érzékennyé válik a világegyetem ütemére, a „szférák zenéjére”, amelyet saját testének ritmusa visszhangoz, majd ebből a táncos-énekes rendből születnek meg a költemény szavai. Leśmian kiemeli, hogy ez a rendezőelv – és maga az ihlet is – természetfeletti eredetű. Az ének és a tánc mint Isten (istenség) és ember közötti kommunikáció egyrészt az animisztikus hitvilágok, másrészt a misztikus vallási irányzatok eleme. Az egyik legjelentősebb Leśmian-kutató, Michał Głowiński is felhívta a figyelmet arra, hogy a szerző számtalanszor használja a „vers” szó szinonimájaként a „dal”, „ének” kifejezéseket, ezek azonban nála sokkal többet jelentenek a romantika és a századforduló sokat használt metaforájánál, és az archaikus kultúrákra utalnak, melyekben az ének és a költészet még valóban egybetartozott.
   A zseniális leśmiani ritmuskezelés másik remek példája lehet a Halál s feltámadás között (W przeddzień swego zmartwychwstania) kezdetű vers. Ez az alkotást Leśmian ontologikus-vallásos versei közé sorolhatjuk, melyeknek döntő része a lét és nemlét elmosódó határait, átmeneteit vagy szimbiózisát mutatja be. Külön izgalmas csoportot alkotnak azok, amelyek az Isten léte és nemléte közötti dimenziókat, réseket kutatják – a Halál s feltámadás között is ezek közé tartozik. Régi lengyel karácsonyi énekek ihlették mind formavilágát, mind a közösségi alany használatát. Finom ó- és újszövetségi utalások, és a szerző jellegzetes eszközei gazdagítják: természeti kép, az elmaradhatatlan leśmiani „zöld” jelző, az emberi érzésekkel felruházott (humanizált) növények (fák).
   Leśmian magasra állította a mércét a műfordítók számára: elvárta alkotásuktól, hogy a ritmusa, lejtése, rímképlete és szórendje alapján a kiindulási nyelvet nem ismerő olvasó is felismerje az eredeti verset. Ez az összes szempont a gyakorlatban rendkívül ritkán valósulhat meg egyszerre; nem csoda, hogy nem tudunk Leśmian kiadott versfordításáról. A magyar versváltozatok elkészítésénél elsősorban a zeneiség és a ritmus kritériumának teljesítésére törekedtem, hiszen ezeknek a műveknek az esetében ez a megoldás felelt meg leginkább a szerző szellemiségének.

Petneki Noémi