Yu Zemin esszéje a kínai költésztről.

Yu Zemin

A kínai költészet áttekintése: a Shijingtől Jidi Majiaig

A költészet kínaiul shige, melynek két írásjegye közül a shi verset, a ge dalt jelent. Már a nevéből is jól látható a művészi alkotás és a népi hagyomány szoros kapcsolata.

Az első kínai költészeti gyűjtemény a Shijing. Az i. e. 1o. században keletkezett versgyűjtemény 305 versének egy része népdal, másik része népi tárgyú műdal, dicsőítő ének, himnusz, óda, elégia stb. E versek csaknem kizárólag négyszótagos sorokban íródtak, amely forma több évezreden át meghatározta a kínai költészetet. Az első igazi nagy költő Qu Yuan (i. e. 4–3. sz.), aki egyben az egész kínai irodalom legnagyobb költője és a Chuci című kötet megalkotója volt. Jellemzője a személyes hangvételű líra és a zömében hétszótagos sorokból építkező, dalszerű versforma. A Chuci nagy befolyással volt kínai költészet további fejlődésére.

Később, a Han-korban a népköltészet térhódítása új lendületet adott a líra fejlődésének. Ekkor keletkezett a kínai líra egyik korszakalkotó műve a Yuefu (Zenepalota) című versgyűjtemény, melynek egyes darabjai kötetlen balladák, illetve ötszótagos sorokból álló versek. Ez utóbbi forma egészen a Tang-korig a kínai líra központi jelentőségű versformájává lett.

A kínai líra aranykora a Tang-kor (618–907) volt. E korszak nagy költői, a nálunk is népszerű Li Bai (701–762), Du Fu (712–770) és Bai Juyi (772–846). Ekkor már szigorú verselési szabályokat dolgoztak ki a líra számára. Ezzel egy időben fejlődött ki a „dalvers”(ci), amely abban különbözik a shitől, hogy ennél nem a kész versek előadásához improvizáltak dallamokat, hanem megadott dallamokra szerezték a verseket, és énekelni is lehetett őket. E műfaj csúcskora a Szung-korra tehető, ekkor élt a kínai líra egyik legnagyobb költője, Su Shi (1036-1101).

A klasszikus kínai vers egészen a XX. sz. elejéig fennmaradt. 1911-ben, a császárkor lezárultával indult új kulturális mozgalom, melynek legfontosabb mozzanata a nyelvújítás. Ennek során jelenik meg a szabad vers műfaja, amely a klasszikus nyelv helyett már a beszélt nyelvet alkalmazza. Ebben a nyugati költészetnek óriási hatása volt. A modern kínai irodalom nagy írója, Lu Xun Puskin, Schiller és Byron mellett Petőfit tartotta a világ négy legnagyobb költőjének. Fordítása nyomán Petőfi Szabadság, szerelem című költeményét – mely a múlt században a legtöbbször kiadott magyar könyv volt – minden kínai ismeri. A kor legfontosabb költői Kuo Mo-zso (Guo Moruo), (Xu Zhimo), (Wen Yiduo) és Aj Csing (Ai Qing, a kortárs művész, Ai Weiwei apja).

A most bemutatott Jidi Majia Ai Qing tanítványa és a kortárs kínai költészet meghatározó alakja, szabad verseket ír, mégis más, mint a többi kortárs kínai költő (Yang Lian, Bei Dao). Kínaiul alkot ugyan, de a származása miatt erősen kapaszkodik a saját, yi (nuosu) nemzetiségi hagyományaihoz, történelméhez, így a kínai történelemben is egyre keresi saját identitását. Köztudott, hogy Kína egy sok nemzetiségű ország, ahol a hanon kívül 56 kis nemzetiség él. A Közép- és Dél-Kínában élő, 7 milliós lélekszámú yi nemzetiség egy nagyon ősi nemzetiség, akik saját vallásuk, kultúrájuk, viseletük közegében élnek, és még a saját nyelvüket és írásukat, de még a saját nemzeti eposzukat is megalkották. A Yi nemzetiség történelme egyébként ma is homályos, a magyar néphez hasonlóan máig nem bizonyított a származásuk. Egyes kutatások szerint Európából származnak.

Jidi Majia ebbe a sájátos környezetbe született, a Sichuan tartománybeli Daliangshanban, 1961-ben. Családja az egyik legnagyobb múltú nemes nuosu család, akiknél több évszádon keresztül generációról generációra öröklődött a törzsi vezér titulusa – egészen az Új Kína kikiáltásáig. Azt is mondhajuk, hogy édesapja volt az utolsó mohikán. Így Jidi Majia ahhoz az első generációhoz tartozik, akik már rang és vagyon nélkül születtek. Ő már mandarin kínaiul tanult, sőt az egyetemen is kínai nyelvből diplomázott 1982-ben. Az irodalomhoz való vonzódása miatt már fiatalon, a 8O-as években ismert költő lett. Több műve megjelent angol, orosz, francia, spanyol, cseh, lengyel és német nyelven is. A magyar költészet is nagy hatással volt rá, József Attila volt a kedvence (mert Petőfin kívül József Attila és Arany János ismert Kínában). Jidi Majia neki is írt egy verset, a címe: József Attilának.

Munkásságát több kínai és külföldi díjjal ismerték el. Jelenleg ő a Kínai Lu Xun Akadémia rektora és a Kínai Írószövetség alelnöke. 2OO7-ben ő alapította a “Qinghai Hu Nemzetközi Költészeti Fesztivált”, ami két évente kerül megrendezésre, a Föld különböző tájairól érkező kétszáz költő részvételével. Tavaly Rácz Péter is magyar költőként részt vett az eseményen, amelyre általa az eruópai költészet szemszögéből lehet rálátásunk. Jidi Majia bár ma nagyvárosban él, de gyakran visszavágyódik a szülőföldjére. Eddigi életművére erősen jellemző a saját származásának és családja történetének kutatása, valamint a hagyományokhoz való erős kötődés, amelyekről büszke hangvétellel szól. Gyönyörű természeti környezetben lévő ősei házát a nemzetközi költészet alkotó műhelyévé alakíttatta.

A nuosuk földjén én is jártam. Gazdaságilag elmaradott területen, magas hegyvidéken, zárt környezetben élnek, és valóban erősen ragaszkodnak az ősi hagyományaikhoz, Tibethez hasonlóan a belső kínai modernizációtól elszigetelve élnek. Az asszonyok a házak előtt szövögetnek, a férfiak latin-amerikai indiános köpönyegben járnak. A nagy természetben élnek, békességben, és még most is őrzik a bimo (sámánféle természeti) kultúrát. Megható volt, mikor az ottani banketten nemcsak népdalokat és sámándalokat énekeltek, hanem a Ji Majia alkotta műdalokat is. Jól látható ezáltal, hogy a költő a saját költészetén keresztül mindig a saját maga identitását keresi, a saját nemzetiségének identitását hirdeti, valamint a más hasonló kis népcsoprtokkal való szolidaritást, és a természet és emberiség összekapcsolódását. A Hópárducot George Beals Schallern amerikai állatkutató, biológusnak ajánlotta, de gondolom, hogy ez a mű egyúttal e Föld minden, a modern civilizáció agresszív terjeszkedésétől veszélyeztetett, a túlélés útját kereső népcsoportokhoz szóló óda. E műben a saját népcsoportjának egyedülálló értékeit hangsúlyozza, nuosu legendákra totemekre utalva, amelyből a költői fantázia merítkezik.

Magyarul már megjelent több klasszikus kínai vers és gyűjtemény fordítása, mint a Shijing (Dalok könyve, Európa Kiadó, 1957), a Chuci (Csü Jüan versei. Ford.: Weöres Sándor, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954), a Yuefu (Zenepalota, Európa Könyvkiadó, 1967), illetve Li Taipo és Du Fu versei. A modern kínai költők közül magyarul Lu Xun, Guo Moruo, Xu Zhimo és Ai Qing, valamint Mao Zedong verseivel találkozhattak a magyar olvasók. Jeles fordítóik voltak többek között Miklós Pál, Galla Endre, Illyés Gyula. De ez is már nagyon régen volt. Egyébként Lu Xun és Mao Zedong modern költőnek számítanak ugyan, de ők csak klasszikus versformában írtak, szabadverset nem.

A kortárs kínai költészet pedig a magyar olvasók számára jóval kevésbé ismert. Ugyanakkor talán csak Yang Lian szerencsésebb, aki nemcsak járt Budapesten, hanem verseit a fiatal költő Gerevich András fordítása nyomán is ismerhetik magyarul. És most jön a következő költő, Jidi Majia, akinek hosszú költeménye Barta Erika és Rácz Péter jóvoltából lesz ismert. Én remélem, hogy ennek a újbóli fellendülésnek lesz folytatása.

Ugyanakkor Kínában hasonló a helyzet, a kortárs magyar költészet művei egyáltalán nem ismertek Kínában. De mégis tudok mesélni egy vidám történetet. Tavaly 7 verset lefordítottam Rácz Pétertől, amelyek a költészeti fesztivál egyik kiadványában jelentek meg. Év végén pedig váratlanul megtudtam, hogy az egyik verset már ki is tették a pekingi metró szerelvényében és így naponta millióan olvashatják. Lám, a költészet mindig is él, talán valami csoda is rejlik benne.

(Fordította: Barta Erika)