Juana Adcock

 A szeretet és az elmúlás nyelvein

Csorba anyanyelvünkön,
angol egyszerűségünkben,
bérelt szobánkban,
idegen országunkban,
migráns barátainkkal,
apránként létrehoztunk
egy szótárt, amit csak mi ismerünk.

Például:

kamilo, két kifejezésből származik, abból, amit én a sétára, és abból, amit te a tevére használsz, azt jelentette,
           „a választott út a sivatagon át vezet”

pardo, „foltok, amiket a fény a retinánkba égetett, miután a napba néztünk”, ugyancsak „az alkonyat”,
           vagy „egy vörösmacska”

viszont a kamilopardo „cuki”, illetve „gyere, csináljunk gyereket”

thalassa, a te szavad a tengerre, számomra a fák kivágását jelenti, arra használtuk, hogy kifejezzük
            „az idegességtől görcsbe ránduló gyomrot”, vagy hogy „megértettem”,vagy hogy „szeretjük,
            mert elérhetetlen, mint a szivárvány vége, vagy a messzeség kékje”

Kifejlesztettük a saját szintaxisunk.
A folyamatos jelen folyamatosan elmaradt.
A névelőket elkerültük.
A végtagjaink is inkább elaludtak, mintsem elzsibbadtak volna.
Nem voltak részhatározók.
A jövő egyszerű akarattá szelídült. Például:

shlixá, a kifejezés arra, hogy „elnézést”, azt jelentette „van esetleg egy cigid?”, az „esetleg” fontos része volt
            az udvariasságnak, mint amikor az önkormányzat felhív, hogy szóljon, a házadat tíz percen belül le fogják
            rombolni – nehogy váratlanul érjen.

És voltak szavak, amiket sosem ejtettünk ki,
mint a keserűség
vagy a bocsánat, amikor kritizálásra került a sor.

*

Egy nap indulnom kellett. Dolgozni, szolgálni a seregben vagy haldokló nagyapámat ápolni.

Neked maradnod kellett, hogy befejezd a könyved, az iskolát, hogy kurkumateát készíts az édesanyádnak.

Az óceán túloldalán hagytam, hogy a napsugarak tűi a szemembe döfjenek, miközben az arcizmaimat arra utasítottam, hogy ne ránduljanak össze.

Egy selyemcérnára gondoltam, amivel összeköthetem a könnycsatornámat a tiéddel. A cérnát pardónak hívtam, és a nagyapám halálos ágyánál dalokat énekeltem. Ez az, amivé váltam para, mondtam magamnak. A para szó új elöljárószóvá vált, ami egyszerre jelentette a honnant és a meddiget, eredettől vagy céltól függően. További előnye volt, hogy számodra a para egyszerre jelentett egységet és összetartozást is, azt, ahogyan az emberek együtt maradnak jóban és rosszban.

Éjszakánként úgy aludtam el, hogy minden kilégzésnél a thalassa szót ismételgettem, mint amikor a hullám nekiütközik a sziklának, amelyen házad áll. Azt hittem, ez majd segít elaludni.

Írtál egy levelet, amiben azt mondtad, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtál hónapok óta. Hogy a hullámok felkorbácsolják az érzékeidet.

Ferencz Mónika

fordítása