Gwendolyn Brooks

a szonett-ballada

Ó, anyám, anyám, hol a boldogság?
Háborúba vitték a daliás szeretőmet.
Itt hagytak siránkozni. Most fogalmam sincs,
Hogy mire használhatnám az üres szív-bögrét.
Ő ide már nem tér vissza többé.
Egy nap majd véget ér a háború, de tudtam,
Amikor délcegen kisétált azon az ajtón,
Hogy az én édes szerelmemnek hűtlenné kell válnia.
Hűtlenné kell válnia. Kacérkodnia kell
A kihívó halállal, akinek pimasz és különös,
Ölelő karjában, és (egyfajta) gyönyörében
A kemény férfi is megzavarodhat – és változhat.
És ő lesz, aki azt dadogja: „Igen”.
Ó, anyám, anyám, hol a boldogság?

Vasas Tamás

fordítása