Louise Glück

Állatok

A húgom és én
ugyanarra jutottunk:
leginkább úgy vagyunk
szerethetők, ha nem
vagyunk jelen.
Úgy tűnt, főleg
az idegenek
kedvelnek minket.
Csinosak voltunk és
illedelmesek.

Magunk közt folyton
egymást öltük. Általában
a nagyobbik terítette le
a kisebbiket, és
összecsipkedte.
A kisebbik harapott:
negyven év alatt se
tanulta meg aztán,
hogy jobb, ha nem
hagy nyomot.

A szülők
hitvallása volt, hogy nincs
harag.
Igazság szerint különböző okokból
képtelenek voltak
fájdalmat okozni. Bántani
csak szívvel-lélekkel
szabad. Inkább bíráskodni
szerettek: a rosszabbik
gyermek megválaszthatta
büntetését.

A húgom és én
nem szövetkeztünk,
sosem fordultunk szüleink ellen.
Másképp voltunk
megszállottak: például
mindketten úgy éreztük,
nem élhetünk túl
ennyien.

Mint kiszáradt legelőn
osztozkodó állatok.
Közöttünk egy szál fa,
épp ha megtarthat
egyetlen életet.

Sosem vettük le
egymásról a szemünket,
és sosem értünk olyasmihez,
amivel a másik
jóllakhatna.

Fenyvesi Orsolya

fordítása

A vers eredetiben itt olvasható.