Gérard Cartier

.Az állandó.
(.L’éternel.)

Egyetlen tűzkorong       nap nap után
Egyetlen hullámzó fénysugár halad
Formákba bújva mégsem vész el
A mozgás öröme      minden egy szilárd
Alak körül vibrál       ezer fűszál
Hajlong a szélben hol ezer lény
Kortyol egy pillanatnyi létezést       Az idő
Szegélyek közt ingázva szövi és bontja
A díszes vásznat       Megörökíteni a romlást
Viharban megáradt völgyeket fehér  
Ürömbokros téli réteket        az édenkert
Többé nem gyógyír a szemnek és ki énekelt
Elhallgat mindenütt      Egyedül lebeg a ködben
A Bauges-hegység sztéléje      kimerevített
Néma      merengés      Aztán más napra virrad
A változás öröme       más esendő teremtések
Járják be az ingatag földet hol lágy ecsetvonással
Jelöljük minden léptünk      homokrajzok
És elszálló szavak néhány évszak múlva
Már nyomuk sem marad… 

                                      (Kobajasi Issza)

Nagy Melinda

fordítása