José Jackson Coelho Sampaio

Cartografia de Sonho

(London, 1997)

az átélt fájdalomra és örömre
testünk valamelyik része
mindig nosztalgiával emlékezik

de ha nem múlnának el
a sokféleség lehetetlenné válna
vagy isten álma maradna

a költészet lehetővé teszi az elmúlást &
a nosztalgiát, a történelmet & ezeket
a szükséges és kegyetlen elmozdulásokat

tízezer méter magasan
nézem a napfelkeltét
a Loire-völgy felett

egyik szemem a repülőgép videóján
másik szemem a távolban aranyba forduló világon
megjelölöm: Angers, Chartres, Versailles, Trier

az idő- és térbeli kiterjedés jelei nélkül
a sáros Lutèce és a fényes Párizs
a messzeségben pompás makettek lesznek

két portugál garçon és egy olasz maître
görög ételt szolgál fel három brazilnak
a Soho egyik londoni éttermében

egy olyan ember emlékei ezek, aki kipróbálja a helyszíneket
a couleur locale-t, a konkrét perspektívát
azokat a helyeket, amelyeket álmodozva elképzeltünk a térképeken
de amelyek a képeslapokon már nem jelennek meg

a Frankfurtból Londonba tartó repülőút alacsony és lassú
egész Belgiumot egy hétmérföldes lépéssé változtatja
hol vannak Waterloo árnyai és az a sűrű fény
amelyet az asztronauták látnak?

Londonban a parkok általános jelenléte
megajándékozza az érzékeket a gyep zöldjével
a nap aranyával és a szemlére kitett emberi bőr fehér simogatásával

egy olyan ember emlékei ezek, aki zarándokúton van:
arra a helyre, ahol a király megölette a szentet
annak a költőnek a házába, aki létrehozott egy nyelvet
annak a költőnek a cellájába, aki átalakította a szokásokat
annak az öreg német tudósnak a sírjához
aki kitalálta nélkülözhetetlen utópiáinkat

a Highgate temetőjében ölembe vettem
a Téli Palotát és a Tienanmen teret
a Sierra Maestrát és a Durresből menekülő hajókat

ölembe vettem, csendesen ringattam, nem tudtam sírni
mert az orgonák, a margaréták, a tulipánok és a nárciszok
szépsége átvette a világ gyötrelmeinek helyét

Pál Dániel Levente

fordítása