Vénus Khoury-Ghata

[Nem enged be mást…]

Nem enged be mást, csak a szelet, hogy a tükörre tűzött halottjait kirepítse, és ott fenn temesse el őket, égi gödörben

A szirtfal, mondja, szétmorzsolódik, mint a silány kenyér, de nem a hallgatag tölgyekről lesz ismert a táj

Azt is mondja, hogy csak ki kell várni az ötödik évszakot, és a halottjai mind visszatérnek majd negédes könnyekkel vadalma arcukon

És ködön lovagolnak
és kutyán lovagolnak
a lépcsőre mocskolnak
tiltakozásul

De a kalendáriumot fürkészni hiábavaló, csak kizökkentené pályájáról a Napot, amit a tyúkólba költöztetett, mióta tyúkjai a folyóba tojnak

Legyen átkozott a küszöb, mely nem tartja vissza a lépteket, mondogatja eszét vesztve
Legyen átkozott a kéz, melyben bánattá válik a kenyér
legyen átkozott minden korty víz, mely a torokba fagy

Sokáig élt a hegyek között, tőlük tanulta: a madarak éjjel vonulnak, hogy ne tudják, milyen hosszú az út.

Barna Anett fordítása

[Nem nyílik meg…]

Nem nyílik meg, csak a szeleknek, amik felszabadítják a holtakat, akiket a tükrére gombostűzött, hogy magasabbra temesse őket, a levegő egy résébe

A szirtfal – mondja – szétmorzsolódik, mint a szegények kenyere, és nem a hallgatag tölgyek fogják megmenteni a táj hírnevét

Azt is mondja, hogy megelégszik azzal, hogy várja az ötödik évszakot, hogy a halottjai visszatérjenek hozzá, édes könnyek az almafa arcán

Meg fogják lovagolni a ködöt
meg fogják lovagolni a kutyákat
bepiszkítják majd a pihenőt
hogy kifejezzék helytelenítésüket

A hónapok első napjának faggatása megbonyolítja járását a napnak, ami a tyúkóljában lakik, mióta a tyúkjai a folyóban költenek

Elátkozza a küszöböket, amik nem tudják összegyűjteni a lépteket, ismétli a részegedésig,
elátkozza az ujjakat, amik bánattá formálják a kenyeret,
elátkozza a megivott vizet, ami kocsonyává válik

Hosszú együttélése a heggyel megtanította neki, hogy a madarak éjjel vándorolnak, hogy figyelmen kívül hagyják, hogy hosszú az út

Dénes Ágnes fordítása

[Csak a szélre nyit…]

Csak a szélre nyit amely kiröppenti a tükörre tűzdelt halottakat így eltemetheti odafönt egy léglyukban 

A sziklafal mondja a nő szétmállik mint a szegénykenyér és nem a szótlan tölgyek mentik meg a hely hírét

Azt is mondja elég kivárni az ötödik évszakot és a halottak visszatérnek édeskés könnyekkel az almafa arcán

Megülik a ködöt
megülik a kutyákat
bemocskolják a lépcsőházat
csak mert nem értenek egyet

Az újhold kémlelése megnehezíti a tyúkólban megháló nap útját mióta tyúkjai a folyóba tojnak

Átkozott minden küszöb amely nem képes összeszedni a lépteit ismétli a nő míg bele nem részegül
Átkozottak az ujjak amelyek a kenyeret komorrá gyúrják
átkozott a víz amely elkocsonyásodik ahogy a torokba ér 

Olyan régóta él együtt a heggyel megtanulta hogy a madarak éjjel vándorolnak így nem tudják milyen hosszú az út

Marczisovszky Anna fordítása

Az eredeti vers:

[Elle n’ouvre qu’aux vents…]

Elle n’ouvre qu’aux vents qui libèrent les morts épinglés sur son miroir pour les enterrer plus haut dans un trou de l’air

La falaise dit-elle s’émiette comme un pain pauvre et ce ne sont pas les chênes taciturnes qui sauveront la réputation du paysage

Elle dit aussi qu’il suffit d’attendre la cinquième saison pour que ses morts lui reviennent larmes doucereuses sur les joues du pommier

Ils chevaucheront le brouillard
chevaucheront les chiens
souilleront le palier
pour exprimer leur désapprobation

Interroger les calendes complique le parcours du soleil hébergé dans son poulailler depuis que ses poules pondent dans le fleuve

Maudits les seuils qui ne savent pas ramasser les pas répète-t-elle jusqu’à l’ivresse
maudits les doigts qui transforment le pain en chagrin
maudite l’eau bue qui tourne au gel

Sa longue cohabitation avec la montagne lui apprit que les oiseaux migrent de nuit pour ignorer que le chemin est long

A szövegek Imreh András vezetésével, a Francia Workshop keretében készültek. A műhelyvezető előszava itt érhető el.