Botladozás két csillag között

Vannak, akik olyan nyomorultak,
hogy testük is alig van, a hajuk megszámlálható,
lefelé, hüvelykenként, az eredendő bánat;
a jellem, felfelé;
ne keress engem, feledés örlőfoga,
úgy tűnik, hogy a légből válnak ki, gondolatban sóhajtásokat összegezni, hallgatni a tiszta
csattintásokat szájpadlásukon.

Levetkőzik bőrüket, kaparják koporsójuk falát, amiben születnek,
és felülemelkednek halálukon óráról órára,
és leesnek, fagyott betűrendjük mentén, a földre.

Jaj, oly sokért! Jaj, ily kevésért! Jaj, értük!
Jaj, szobámban, hallani őket szemüvegben,
Jaj, mellkasomban, mikor öltönyöket vásárolnak,
Jaj, fehér mocskomnak, egymásra rakódó üledékünkben.

Áldottak legyenek a Kovács-fülűek,
áldottak, akik leülnek,
áldott az ismeretlen és asszonya,
a felebarát gallérban, nyakkal és szemekkel.

Áldottak legyenek a tetvesek,
az, ki rongyos cipőt hord az esőben,
aki két gyufaszállal virraszt az élettelen kenyér teste fölött,
akinek becsípi az ujját egy ajtó,
akinek nincsen születésnapja,
aki elvesztette az árnyékát egy tűzben,
az állat, aki olyan, mint egy papagáj,
aki olyan, mint egy ember; a szegény gazdag,
a tisztán nyomorult, a szegény szegény.

Áldott legyen,
aki éhes vagy szomjas, de nincs olyan éhség,
amivel csillapíthatná szomját, sem olyan szomj,
amivel kielégíthetné minden éhségét.

Áldott legyen, aki napról napra, hónapról hónapra, évről évre dolgozik,
aki gyötrelemtől vagy szégyentől izzad,
az, ki indul kezének parancsára, a moziba,
aki azzal fizet, amije nincs,
aki a hátán alszik,
aki többé nem emlékszik a gyerekkorára; áldott legyen
a kopasz ember sapka nélkül,
az igaz tüske nélkül,
a tolvaj rózsa nélkül,
aki óráit hordja, és látta Istent,
akinek van becsülete és mégse mulandó!

Áldott legyen a gyermek, aki elesik és még mindig sír,
és a felnőtt, aki elesett és már nem sír.

Jaj, oly sokért! Jaj, ily kevésért! Jaj, értük!

,

fordítása