Maria Cabrera

Bűn, avagy egy szív fiziológiája

Mert nem tudsz megszabadulni a múlttól,
a mocska fehér holdak formájában
körmöd alá ragad,
te romjaidban heverő nő,
talán Prousthoz van köze, akit sosem olvastál,
vagy a könyvek agóniájához, a vershez, ami téged üldöz,
az éretlen zöld gyümölcshöz, a benned megállíthatatlanul szakadó esőhöz.

Váljanak földdarabokká emlékeid,
burjánozzanak benned a sorok, mint sűrű gyom,
gyarapodjanak, mint patkányok a konyhasötétben,
mint homokviharok a vers szemében,
mint éjjel az ágyban rád törő szótagok,
szobornő,
magányos nő,
izzó verssor,
hüllő,
napnő
és sötétségnő,
talán Freudhoz van köze, akit sosem értettél,
a márvány hűvöséhez, a ceruzák bánatához,
vagy szívkamráid visszhangjához.

És a szisztolé azt zúgja neked: bűn,
és a diasztolé azt mondja: mert eleve benned van,
és a szívbillentyűk
egyre csak
egyre csak
sóhajtoznak árván.

Urbán Bálint

fordítása