Fotó : Stephanie Guarini (Unsplash)

Carrigskeewaun

A hegy

Hollóterület ez, koponyák, csont,
A tömbkövek velejét odafentről
Megfigyelik: itt állok egymagam
És mintha körém gyerekek gyűlnének, 
Meg piknik holmik is, hangom bejárja
A körzetet, a nevüket kiáltom.

Az ösvény

Első lépés, kizökkentem a récét,
Nyakát a láp fölé emelte, hol
Víztükröt érintő sirályok, s táguló 
Körben bíbic, póling szurkálódtak, míg
Csak egy hattyúm marad, kit túlbillentek
A lomha megvetés határain.

A part

Felfedezem, mi másnap ottmaradt,
Tehéncsapás, fenyérfutó kis lépte,
Saját lábam és a gyereknyomok 
A dűnéket parthoz kötik, homokká
Őrlik a tenger láb- és ujjköröm-
Nyesedékét, a száraz kagylóhéjat.

A fal

Leguggolok, mint sorra a sok férfi
A terméskő fal zuzmós oldalához,
Tőzegtüzünk füstjén észrevenni,
Hogy idézi a tó hűs levegőjén
A kannagőzt, abroszt, a terített
Asztalt, talán már azzal vár a nő. 

A tó

Igaz, bármikor bármit megkettőzne,
Az arra tévedt birkát, tehenet,
De esténként pár percen át a felszín 
Úgy dől meg, hogy hibátlanul fogadja
A napot, a kancát, a kiscsikót,
A gémet, mind kivételes vendégek.

Dányi Dani fordítása

 

Carrigskeewaun

A hegy

Ez itt a hollók vidéke, fej, csont,
Kősziklák veleje – a magasból
Vigyázzák: egymagamban állok itt,
A gyerekek odagyűlnek körém,
Mellettem piknikholmik, a környék
Zeng a hangomtól: értük kiáltok.

Az ösvény

Indulok, szabadul a réceraj:
Nyakuk a lápra feszül, a csüllők is
Erre súrolják a tengert: a kör
Kitágul, bíbic, póling és szalonka,
De végül csak egy hattyút tuszkolok
A lassú megvetés túlsó felére.

A part

Látom, ez maradt a tegnapból:
Marhapaták, fenyérfutó kis jele,
Lábnyomok, a gyerekeké, az enyém,
Ahogy a dűnét a parthoz kötik,
Homokká őrlik a száradt kagylókat,
A tenger levágott körmeit.

A fal

Oda lépek, ahol ők kuporogtak, 
A kőfal zuzmós oldalához,
És látom, ahogy a tőzegtűz füstje
Megidézi a tó hűvösében
Egy kanna gőzét, egy abroszt,
Egy talán már megrakott asztalt. 

A tó

Bár akármikor megkettőzi
Az erre térő birkát, marhát,
Mégis: esténként, néhány percre
A tükre dőlni látszik, hogy befogja
Egészen a napot, kancát, csikót
Gémet, különös vendégeit.

Cseresnyés Dorottya fordítása