Mariana Marin

Elégia

Ó, Uram,
ha egy hegyi szanatóriumban pihenhetnék,
rózsaszínű és kék tabletták között,
egy áthatóan fenyőillatú szanatóriumban,
ahol puhák a szőnyegek,
kecses és békés, apró, házastársi bajoktól
idegbeteg hölgyek között.
Ha nekem is a kanyaró lenne a traumám,
egy nyári zápor, ahogy végigveri az utcát,
selyemidegbaj,
amely után még jobban szeretnek:
kamillagőz-idegbetegség,
amely után még jobban elkábulsz,
még angyalibbá válsz,
és nőiességed áradása megostromolja a világot,
meggyógyítja, olyan kincseket szór elé,
melyeket csak ő ismer.
Ha az élet bármelyik forgatókönyvében megpihenhetnék,
különféle egyszerű és tisztességes zugokban,
ahol nem lenne semmi más, csak egy ágy,
amelyben alszom, és egy mosdótál,
amelybe kihányom mindazt,
amit megadván elvettél,
Uramisten,
csak hánynék és hánynék.

Demény Péter

fordítása