Nyolcvan éves korában elhunyt Mark Strand, az Egyesült Államok korábbi koszorús költője, Pulitzer-díjas szerző.

A világi zsidó családból származó Mark Strand 1934-ben született a kanadai Prince Edward sziget Summerside nevű településén. Fiatal kora jó részét Dél- és Közép-Amerikában töltötte, majd az Egyesült Államokban járt egyetemre, a Yale-en festészetet tanult, mestere Josef Albers volt. Strand később maga is tucatnyi egyetemen tartott órákat, legutóbb, 2005-től a Columbián, egészen élete végéig. Számos elismerése mellett az Egyesült Államok koszorús költője is volt 1990-91-ben, Blizzard of One című 1999-es kötetéért pedig elnyerte a költészeti Pulitzer-díjat.

Verseire már első, Sleeping With One Eye Open című 1964-ben megjelent kötetétől jellemző volt egyfajta lírai-szürreális világlátás, mely a személyesség kizökkentésével érte el hatását, vagy ahogy a költő és kritikus Richard Howard írta róla: verseiben „egy megosztott személyiség működött”.

Strand líráját leggyakrabban Wallace Stevens, Elisabeth Bishop vagy Robert Bly költészetéhez szokták hasonlítani. Ha képzőművészeti párhuzamokat keresünk, akkor pedig Giorgio de Chirico, René Magritte vagy Edward Hopper állnak hozzá közel. Költészetére jellemző, hogy hangsúlyos témaként jelenik meg benne a halál, a kétségbeesés és a pusztulás. Kritikusai gyakran szóvá is tették versei sötét tónusát, de Strand nyilatkozataiban többször is kijelentette, hogy ő nem találja sötétnek a saját írásait.

1980-ban Strand saját bevallása szerint holtpontra ért és évekre abbahagyta a versírást, gyerekkönyveket és elbeszéléseket publikált egészen 1990-ben megjelent A Continous Life című kötetéig, melyben megújult, hosszabb, drámaibb versekkel tért vissza a lírához. Az ezt követő időszak kiemelkedő kötetei az 1995-ben kiadott Dark Harbor című 45 részes nagy költemény, illetve az 1999-es Blizzard of One voltak.

Az utóbbi éveket Madridban töltötte Strand, és éppen idén készült visszaköltözni az Egyesült Államokba. Az Alfred A. Knopf 2014-ben kiadta összegyűjtött verseit. A rákkal küzdő Mark Strand november 29-én hunyt el lánya brooklyni otthonában.

Mark Strandre Nem haldoklom című versével emlékezünk.