Anne Sexton

Elveszíteni a Földet
[To Lose the Earth]

Elveszíteni az ismert földet egy még nagyobb tudásért; elveszíteni életed egy még nagyobb életért;
elhagyni szeretett barátaidat egy még nagyobb szeretetért; találni egy otthonnál kedvesebb,
a Földnél is tágasabb földet…

Thomas Wolfe

Európa roncsa, Afrika bölcsője,
az ódon paloták, a turisták pénztárcája,
a Közös Piac és a takaros kávézók,
az elegáns esti sugárutak,
a drámai feszültségek, a tudósok,
és az árakat egyre felverő kis boltok
nekem semmit nem jelentenek.
Minden nap csak oda,
arra az egy helyre gondolok,
ahol a zenész dolgozik.
Fújja furulyáját a fáraó
tengerparti barlangjában. 
Fényt fúj,
mindig először.
Ujjait a szopránok, a sorbaállított 
hercegnők szájára tapasztja.

A zenére egy grottóban
találhatsz rá,
egy nagy földalatti üregben. 
Órákon át kint, a szájánál várakozol,
az egyiptomi hajós a jelszót süvölti,
és a tenger zúg, zúg egyre.
Addigra eluralkodik rajtad a rettegés,
„Mégis hogyan?”, nyögöd,
mert csak azt a bizonytalan láncot látod,
ami berántana. 
Úgy nevezik, Ideges várakozás.

A belépés pillanatában
fejed a hajó pereme alá bukik,
vállad összepréselődik, de átküzdöd magad,
hiszen hordónyi vizeket hordozol.
„Itt?”, kérded majd,
fényképezőgéped és cipőd után kutatva,
pedig kérdezned sem kéne,
hiszen szól már a furulya. 
Erre a zenére vártál
évadról évadra
a hatalmas koncerttermekben,
hiába.
Úgy nevezik, Odabent lenni.

Meghalni lehet hasonló.
Bár fájdalomra számítottál,
nem lesz fájdalom,
csak a furulyás, a bábaasszony
feledhetetlen női arcával. 
A furulya bal oldala nem látszik.
Belenő a falba, mint valami emberi. 
Csőként vezet a falba, és elér,
azt mondják, egészen
a Napig. 
A furulyás szívja és fújja. 
Egyszerre nő
és férfi,
aláhanyatlik a hatalmas erőnek,
és visszaköpi. 
Ő a szeplőtelen,
az örök hallgató,
aki visszasírt a földbe. 

A távolban a többi utazó, akik, akárcsak te,
egyszerű kíváncsiságból jöttek, és 
maradnak majd generációkon át.

A barlang falán mindenütt
a holtak kiálló 
körmei. 
Áporodott, olcsó szivarszagot árasztó
koporsóikból,
a sár fojtó tonnái alól is
meghallották,
és azonnal ásni kezdtek lefelé.
Évszázadokon át kapirgáltak,
hogy beléphessenek. 

Messze, jobbra,
egy földalatti tengerből kimagasodva,
lábujjaival egy fekete hullámra markolva,
ott áll a törpe;
hangszere a nyelve meghosszabbítása. 
Szorosan fogja,
mintha elszaladhatna,
az a nedves, hideg, csúszós. 
Ő a másik. 
Akire nem számítottál. 
Felugrasz és rámutatsz,
„Te vagy az!”, kiáltod,
de nem figyel. 
Csak játssza a magáét, roppant, formátlan
szája szidja a szelet.

És te, aki most már hallottad,
nem szabadulsz többé.
A belépés pillanatában
jóllakattak–
— és akkor már tudtad.

1963. január

Fenyvesi Orsolya

fordítása

Anne Sexton: Élj vagy halj meg című kötete Fenyvesi Orsolya, Mesterházi Mónika és Szlukovényi Katalin fordításában 2021. augusztus végén jelenik meg a Versum és a 21. Század Kiadó együttműködésében.