Mark Strand

Férfi a fán 
(The Man in the Tree)

Egy fa jéghideg ágai közt ültem.
Ruha nem volt rajtam és a szél süvített.
Te a mélyben álltál súlyos kabátodban,
a kabátban, amit most is viselsz.

És mikor szétnyitottad, szabaddá téve a melled,
fehér molylepkék cikáztak elő, és bármit is mondtál
akkor alig hallhatóan a földre hullott,
a földre, egész a lábad elé.

A felhőkből fülembe hó szállingózott.
A molylepkék a kabátodból belerepültek a hóesésbe.
És a szél, ahogy a hónom alá kapott, az állam alá,
úgy sírt, akár egy gyerek.

Most már sose tudom meg,
az életünk, miért fordult rosszra, ahogy te sem.
A felhők karomba süppedtek és karom emelkedni kezdett.
Még most is emelkedik.

Belegázolok a tél fehér levegőjébe
és a seregély visítása bőrömhöz simul.
Egy egész erdőnyi páfrány lepi el szemüvegem; arrébb söpröm őket,
hogy lássalak.

Elfordulok és a fa fordul velem.
A dolgok nem csak önmaguk ebben a fényben.
Lehunyod a szemed és kabátod
a válladról lehullik,

a fa visszahúzódik, mint egy kéz,
a szél leheletembe vegyül, bár semmi sem biztos.
Talán nem is ez a vers lopta e szavakat
a számtól.

Závada Péter

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.