John Ashbery

Film noir

A zsalugáter árnyéka a festett falon,
Az anyósnyelv és a kaktuszok árnya, gipszállatok,
A fénylő tekintet tragikus melankóliája
A semmibe fókuszál, űrbéli fekete lyukakhoz fogható lyukba.
Melltartóban és bugyiban az ablakhoz oson:
Takk! Nyílnak a zsalu lécei. Törékeny utcai jelenet kínálja magát,
Ostyavékony járókelők, akik tudják, merre tartanak.
A zsalugáter csukódik, lécei lassan összezárulnak.

Miért kell mindig így véget érnie?
Emelvény olvasó nővel, haja kócosságával,
És az elmondhatatlannal, mi vonz benne, vele
A csönd mélyére, amelyre az éj magában nem magyarázat.
A könyvtár csöndje, a telefon nyomógombjainak hallgatása,
De ezeket sem kell újra kitalálnunk:
Eltűntek mind egy történet cselekményében,
A „művészi” részben – tudva, melyik fontos részletet kell elhallgatni,
Vagy hogyan kell egy karaktert felépíteni. Túl valóságosak a dolgok,
Hogy kételkedni kezdjünk, bár kimódoltak, mégis velük van tele a lap,
A belső a külsővel részeddé válik,
Mikor rájössz, sosem szűntél a halálon kacagni,
A háttérben sötét szőlőtőkék a veranda szélén.

Krusovszky Dénes,Lanczkor Gábor,Mohácsi Balázs

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.

A Versum-könyvek új darabja, John Ashbery Önarckép konvex tükörben című kötete már kapható!