
Frank O’Hara
Majakovszkij
(Mayakovsky)
1.
Repes a szívem!
Állok a kádban és
sírok. Anya, anya,
ki vagyok én? Bárcsak
egyszer visszatérne
és megcsókolná az arcomat,
sűrű borostája súrolná
a halántékomat, hogy lüktetne!
Most akkor fel kellene öltözni,
gondolom, és kimenni az utcára.
2.
Szeretlek. Szeretlek,
a verseimhez fordulok mégis,
és a szívem
ökölbezárul.
Szavak! Betegedjetek meg,
mert én is beteg vagyok, ájuljatok
el, akadjon fel vizenyős szemetek,
majd akkor én lenézek
sebzett szépségemre
ami a legjobb esetben is
csak költői tehetség.
Nem lehet neki örömöt szerezni, se elbűvölni,
se megnyerni, micsoda költő!
a tiszta víz sűrű
sebzett fejének vérétől.
Átöleltem egy felhőt,
de ahogy szárnyaltam,
eleredt az eső.
3.
Milyen vicces! Véres a mellkasom!
ó igen, hiszen téglákat cipeltem,
és vicces, hogy pont ott szakadok ki!
és most a bálványfára zuhog az eső
ahogy kilépek az ablakpárkányra,
alattam az ösvény párás
és fénylik a futószenvedélytől
a bozótba vetem magam: zöld, mint a tenger
4.
Most csendben várom,
hogy személyes katasztrófám
újra szép legyen,
és érdekes és modern.
Szürke és barna és fehér
a vidék a fáktól, a hótól, az égtől,
ahogy kacag, de folyton összemegy,
nem csak sötétebb, szürkébb,
de már nem is vicces.
Lehet, hogy ez az év leghidegebb
napja – erről mit gondol vajon? Azaz mit
gondolok én? Mert ha bármit is,
akkor talán újra önmagam vagyok.
fordításaGerevich András,Krusovszky Dénes
Az eredeti szöveg itt olvasható.