
Wolfgang Tillmans: Freischwimmer 152 (2010)
green faces: hát valami ilyesmik vagyunk az űrben
(sind wir denn so etwas in raum)
a csillagközi ködöt utánoztuk,
kozmikus csőcselék, a kamera forgott,
de volt valami a levegőben,
talán valami a lencsére tapadt,
alapvető homályosság, mintha
az észlelés megadná magát, és
már nem tudnánk előre tervezni.
az energia diffúziója, a jelenetek
közti várakozási idő, az elhagyatott termeken
átvezető hosszú út. a megkent kenyerek,
amikből falatoztunk, bézs és barna szőnyegek,
a kosz, egész rétegnyi, gondoltam,
tudom is én, talán minden érzelem
közül csak a rosszul értelmezett és
megformált rétegek voltak jelen. »cut!«
egymásra néztünk. arcunkon zöld fény
derengett, alattunk, akár a némaság,
a szőnyeg. ah, ezek a filces fények.
Bordás Máté
fordítása
A vers a 2004-ben megjelent Verzückte Distanzen (Elragadott távolságok) című kötetben olvasható.