Ingeborg Bachmann

Elég az ínyenckedésből

Semmi sem tetszik már.

Maskarázzak
föl egy metaforát
mandulavirággal?
keresztezzem a szintaxist
fényárnyékkal?
Ki törné a fejét
ily fölösleges dolgokon –

Belátást tanultam
a szavakkal,
amik itt vannak
(a legalsó néposztály számára)

Éhség
          gyalázat
                      könnyek
és
                                  sötétség.

A nyers zokogással,
a temérdek nyomorúságtól,
betegségtől és a létfenntartástól
való kétségbeeséssel
(még a kétségbeeséstől is kétségbe esem),
majd csak elleszek valahogy.

Nem az írást hanyagolom el,
hanem magamat.
A többiek bezzeg tudják,
hogyan
segítsenek magukon a szavakkal.
Én nem vagyok asszisztense magamnak

Ejtsek
túszul egy gondolatot,
és vezessem egy kivilágított mondatcellába?
Kényeztessek szemet és fület
élvezetes szóbonbonokkal?
kutassam ki egy magánhangzó libidóját,
vagy hogy mássalhangzóink szeretőként mennyit érnek?

Vagy muszáj
jégverte fejjel,
írástól görcsbe rándult kézzel,
háromszáz éjszaka súlyával
beszakítanom a papírt,
félresöpörnöm a koholt szóoperákat,
hogy pusztuljon az én te és ő

mi és ti?

(Hát legyen. De tegyék mások.)

Az én részem menjen csak veszendőbe.

Farkas Péter

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.

(c) 1978 Piper Verlag GmbH, München/Berlin.