Jiří Orten

Fehér tájkép

December vége volt. A síkságon a hó hullt,
palettával valaki állt.
Havazott, havazott, a hó vásznára tódult,
nem látta, festette tovább

a meztelen telet, csontjait keretetlen,
az öl völgyét, mélyebbre mint való,
a mell csúcsát meredek szédületben.
A modellra hullott a hó.

Egy holló repkedett. Ó jaj, mit repkedett hát?
S honnan került ide?
December vége volt. Hó lepte a palettát,
más nem volt rajta semmise.

Gyötrő erőtlenség, megragadni a festést!
Azt, amely hull a képre le,
és olyan mint a hó, mert az sem érzi estét,
s nem tudja, mért kell esnie.

Gyötrő erőtlenség, megragadni mi elmegy!
Elgyengült a kezed,
Azt, ami olvadó – mert megdermedt a nyelved –,
azt meg sem kérdezed:

Örök változások! mit eltitkoltok, olvad,
örök változások! ha hóvá olvadok,
hol lesz a lelkem, ó, hol, milyen nőbe folyhat,
s hol lesznek a hótorlaszok?

December vége volt. A síkságon a hó hullt,
palettával valaki állt.
Havazott, havazott, a hó vásznára tódult.
Ő nem látta, festett tovább.

Efraim Israel

fordítása