Christiane Heidrich

A nyelv apró. Az óvatosságok
nem felelnek meg önmaguknak. Tudod már,
honnan jöttek a fák?
A bőröm egy felöltő. Vagy
a bőröm zászlókból van.
Egy rakás meghatározatlan időtartam
halad át a testemen, mint egy
csomó, valahogy fenntart,
aztán mint maga a folyadék.
Meg tudod állítani a mezőket,
hogy ne menjenek tovább? Egy felület
után kutatok, amit óvatosan odatarthatok neked,
akár egy sólymot, ami épp most
szállt a kezemre.
Nézd, ahogy töltődünk. Ahogy beszélgetés
közben elmeséled a könyveket, a maguk
folytonosságában. Nem ezt a videót,
nem az utána való csöndet
a számban, nem javítunk ki
itt semmit. Amim van, a mohába
nyomom. A kritika megremeg
a tél hidege nélkül, de most újra
este van, sokáig, a gyenge
fénynél ülök. A fákon túl
sírás vagy toporzékolás.
Gyászének és szakadások, amik
áthatnak mindent. Mindent
csak idézni tudok. Úgy alszom,
mint egy szentség, ideiglenesen. Nekem
mindegy, ahhoz képest.

Bordás Máté,Kállay Eszter

fordítása