Christiane Heidrich

Túláradtam. A ritmikus mezők mentén

kimentem a vonalból. A Hold hamarosan az előtte

lévő hagymává kerekedik. A megfelelések,

az elzárt viskók, a fejlődéstörténeti stádiumok

nem érnek véget. Belecsúszom az estébe, ami

annyira összetett, hogy darabokra szedhető. Rémülten, okkal,

fel-alá járkálok. Bot, kifaragták és a cserjék között

újra szabadon engedték. Már nem értelmezek. A szél,

ami néha-néha besüvít, az este volt, vagy ezen az estén

egy új állomás, perem. Túláradtam, megfelelés nélkül

átléptem a fürdőből. Virtuális prérifarkas.

Bőrömön a cseppek elzárkóztak az elől, hogy minden itt van.

Én vagyok ez a laza műszer. Látod, ahogy írok?

Látom, ahogy egy csomó vizet iszom. Én vagyok ez a bonyodalom.

Mimikámat kordában tartanám, ezt a palackot pedig a fény felé.

A megoldás több annál, mint amit valaki megismerhet.

Bordás Máté,Kállay Eszter

fordítása

A vers a Kantarei című ciklus első verse. A cikluscím a szerző által a portugál cantar szó ragozott alakjából a németbe átemelt szó, eu cantarei (énekelni fogok). (A fordítók megjegyzése)