Ko Un

Onnjon Szibériában

Az 1920-as években
néhány koreai
eljutott Mongólián túlra,
egészen Oroszországig,
útjuk a Bajkál-tó közelében ért véget,
ott telepedtek le egy romos, javításra szoruló kunyhóban.

Milyen hosszú utat tettek meg, hogy élhessenek.

A hóviharok
és a vizeletüket is megfagyasztó
hideg napok ellenére
mégsem fagytak halálra. 

Micsoda kíméletlen élet ez.

Egy fagyos reggelen, egy lány, koreai öltözékben, hosszú szoknyában és mellényben,
edénnyel a fején
vízért ment,
a kezében
egy botot vitt, hogy feltörje a jeget.

Még nem hívták Annának, sem Tatjánának,
csak Onnjonnek, Szép Lánynak.

Az apja már napok óta nem volt otthon.
Szánjára ült,
és elment egy vadászkunyhóba
a Medve erdőbe. 

Onnjonnek
két kisöccse
és két kishúga volt.

A család csak növekedett az útjuk során.

Még nem hívták őket Szergejnek, Joszipnak, vagy Borisznak,
hanem Első Ikernek
Második Ikernek
Tongszopne
Kutszopnek
És Onnjontól lefelé
A Kislánynak
Az Utolsó Lánynak.

Amint betöltötte a nyolcat, Onnjon felnőtté vált.
Olyan napokat élt át, amilyeneket
a sors rendelt neki.

fordítása

(taizéi Anthony testvér és Lee Sang-Wha angol fordításának alapján)

A vers angol nyelvű változata itt olvasható.

A fordító jegyzete:

A Maninbo (melyből ez a vers is származik) egy egészen különleges verseskötet, vagy még inkább gyűjtemény, ugyanis összesen 30 kötetből áll, amelyek 4001 verset tartalmaznak, ráadásul ezekben a versekben a szerző 5600 nevet is megemlít. Ko Unt a harmadik (kormányellenes aktivizmusáért kiszabott) börtönbüntetése során 1980-ban megrohanták azoknak az embereknek az emlékei, akikkel élete során találkozott, és mély benyomást tettek rá, ezért elhatározta, hogy mindegyikükről ír egy-egy verset. Az első verseskötetek 1986-ban jelentek meg és 25 évre rá, 2010-ben lett teljes a ciklus.

Az első angol válogatásba, Maninbo (Ten Thousand Lives) az első 10 kötetből kerültek versek, amelyekben Ko Un főleg a falusi gyermekkoráról írt, egy másik, angolul megjelent kötetében, amely a 11-20. kötetek válogatása, a Maninbo Peace & Warban pedig a koreai háború által okozott szenvedéseket írta meg.