Szergej Timofejev

Kőolajnő

Térde kalácsából olaj fakad,
térdéből gyöngyözik az olaj.
Jobb napokon félliteres csuprot
meg lehet vele tölteni,
ha a peremét a bőrön siklatjuk,
s így begyűjtjük a zsíros cseppeket.
És hogy mire megyünk ezzel?
Az orvosok egyre csak konzíliumokat hívnak össze,
tiszta szerencse, hogy nem kürtölték szét a sajtónak.
A rokonság már megszokta,
hogy örökké feszes, fekete harisnyát
hord, spéci szigeteléssel a térdnél,
mely felszívja az egyre szüremkedő cseppeket.
A kőolaj a hétköznapjai szerves része,
még a piaci árfolyamát is követi,
az ingadozásokat, akár egy emberi pulzusét,
egy hidegleléses, egyenetlen, élő, érthetetlen
szívverését. Az utóbbi időben
kész olajkitermelő országnak
érzi magát, mely magabiztos küldetését tekintve.
Nézzétek, hogyan halad át az úttesten,
hogyan kacag, hogyan vásárol.
Mit sem számít, hogy az olajtól megszabadul
a fürdőszobában, újra és újra lemossa a súlyos,
fekete cseppeket. Neki kőolaja van
ebben az életben. Nektek mi jutott?

Krasztev Péter

fordítása

A szerző a Szépírók Társasága által rendezett Baltic Poetry Festival / Balti Költészeti Fesztivál résztvevője.