A második rész legelején Faust ájultan fekszik egy réten, valamilyen traumatikus eseményen jutva túl. Lehet ez a trauma az első rész vége is, Margit elvesztése, illetve Faust általi cserbenhagyása a börtönben. Tény, hogy Faust, miután magához tér, többé nem törődik az első rész eseményeivel: új kalandokra indul, új szintézisre törekszik. Még nem tudja, mi vár rá a „klasszikus Walpurgis-éjszaka” során és utána, de már ösztönszerűen a trójai Szép Helénával való találkozásra készül.

   A vers tercinákban van írva, és Goethe öregkori lírájának nagy teljesítményei közé tartozik. (A Faust második része egyébként metrikailag roppant változatos.) Faust a Földből nyeri erejét. A Nap fénye elvakítja, és ezt párhuzamosnak érzi az abszolútumra törekvés kudarcával. Tekintete, amelyet a földi körvonalakra és a szivárvány ívére irányít, igazából Goethe optikai megfigyeléseit közvetíti.

   A Faust első részét az 1990-es évek elején fordítottam le az Ikon Kiadó számára. A fordítás 1994-ben jelent meg a „Matúra” sorozat köteteként. Jelenleg a Katona József Színház felkérése nyomán a második rész fordításán dolgozom. A két rész két külön produkcióként kerül színre, mindkettőt Schilling Árpád rendezi. Faust szerepét Máté Gábor, Mephistophelesét Kulka János, Margitét Mészáros Blanka fogja alakítani.

*az illusztrációként látható fotó W. F. Murnau Faust című 1926-os filmjének forgatásán készült