Mások élete
(Viețile altora)
Mások életéről olvasok Wikipédián,
Sven Marquardtról, a Berghain klub kidobójáról, aki nem engedi be az embereket,
ha nem tetszik neki az arcuk, Szent Nagy Vértanú
Anastasiáról, a mérgek legyőzőjéről és a macskáról,
aki Karl Lagerfeld örököse. Ha valaki el akarná
mesélni az életem Wikipedián, nem volna nehéz dolga.
Még nincs 24, de van benne valami a perfúziók ritmikájából és tisztaságából.
Kisebb és nagyobb örömök, érzelmi árnyalatok, dolgok, amelyek
marcangolják a szívem, állnak sorban és elbűvölően tündökölnek, mint néhány
tarka sushi egy dobozban, amit elleptek a hangyák. Egyetlen
férfit szerettem, aki most felém fordul, amikor nem találja
a szavait, és ez boldoggá tesz. Amikor nincs velem, perzselő
szomorúság fog el, mint amikor 3 hónapig kínlódsz, hogy
műanyagot a műanyagba, üveget az üvegbe, papírt a papírba dobj és jön a kukásautó
és mindent egy helyre önt. A gyerekem akkora most, mint egy babszem,
találkozik a többi babszemmel a salátából, amit ebédre ettem.
Tartalmazok rostokat, magnéziumot és az emlékezéshez szükséges neurotranszmittereket,
nyugalmat hozó, pontos fogalmakat.
Fiatal vagyok még, termékeny, türelmes, egy keltikebokor,
aminek a virága még sokáig bírja,
ha nem jönnek a város kutyái idő előtt könnyíteni magukon.
Odakint elkezdődött az ősz, egy ősz, ami lapos és kiszámítható, mint egy
kolozsvári irodalomkritikus, bármire kész vagyok, és kicsit
sem érdekel, hogy a pofám nem nagyon segítene
bejutni a leghardcore-abb berlini diszkóba.
Ha valaki szeretné elmesélni az életem
Wikipédián, szeretném, hogy egyetlen dolgot jegyezzen meg:
azt, ahogy álmunkban szorítjuk egymást, mint vízben a vidrák,
hogy ne sodorja el az ár
egyiket a másik mellől.
André Ferenc
fordítása