
Mediterrán
– amikor eltűnt az előttem futó úton,
egy göcsörtös tölgynek dőltem, csak az esti fényt láttam, ahol ő járt:
aranyporos fény, ahol egy pillanattal ezelőtt
és harmincnyolc évvel a pillanat előtt
tekintélyes anyám vonult előttem szalmakalapban, fürdőruhában és bő, lobogó ingben,
minden nyári délután, hátizsákja könnyedén átvetve hátán,
lépései a szandálban erőteljesek a köves úton,
ahogy visszatérünk a partról,
én magamban apró felkeléseket forraltam és a törpeszerű paratölgyeket figyeltem,
foltos kérgüket, a széllel csípőre tett kézzel birkózó fákat,
míg tengerfény sugarai szúrtak keresztül a törzseken.
Valamit akartam mondani, tizenkét éves voltam,
valami kérdést feltenni, amire anyám nem válaszolt,
és tegnap, amint olyan tisztán láttam őt sétálni magam előtt,
ismét a nyelvem hegyén volt a kérdés, és a rejtély
nem az volt, hogy ott sétált, tíz évvel a halála után,
hanem hogy eltűnt, és hagyta, hogy az alkony lépjen a helyébe –
Rácz Júlia
fordítása