Oldřich Mikulášek

Befejezetlenül

(E vers emlékére)

Ezt a gyászdalt nem fejezem be.
Ez a dal nem lesz soha készen.
Ezt a dalt még csak el se kezdem,
sem ma éjjel, sem éjjelente. –
De jön, ha alszunk is enyészve,
mikor lelkünk zárva egészen…
Ősidők óta zúg vérünkbe veszten.

Benne van, ő a vérnek vére,
panasz, könny azt ki nem zavarja,
csak vér – ha majd bennünk kemény lett
a Pillátlannak örömére,
akinek csend, félsz a hatalma,
iszony, viszolygás, vaksötétek.

És csend ül majd a tengereken.
És csend ül majd a meredeken.
Csend fekszik el a sík terepen,
és elfúl nádakon-ereken.
Magány lesz a puszta tereken,
magányt magának maga terem,
míg minden gégében a gége
elfúl gégétől marva, égve
hull saját gégétlenségébe,
végtelen elhalás egébe…

– – –

És ki fog sírni végre?

(1973? szamizdat, 1980 München)

Efraim Israel

fordítása