Paul Verlaine

Marco

(Marco)

Marco elhaladt, minden ifjú férfi
Látta Szodomát nagy szemében égni,
Hol könyörtelen Ámor szít tüzet
Viskód romjain, Hűvös Szeretet!
Bűvös illatok lengenek körötte,
És a lélek ott sírva elrohad;
Vörhenyes haja szinte lángra kap;
Különös zenét zengetett a földre:
Marco elhaladt.

Marco énekelt, idézett az ének
Gyakran múltbeli, mélységes sötétet,
S régen elcsitult zongorazenét,
S tiszta hangja az éterig elért,
Nagy szimfóniák szóltak révületben,
És a lángolás mámora emelt
Ismert egekig bárkit, ki figyelt
E harangra, amely ezüst, s szól szünetlen:
Marco énekelt.

Marco könnyezett, az iszonyú cseppek
Győzték le tüzét pompás fegyvereknek;
Átfutott a vér kármin ajkain,
S több volt kínja, mint minden földi kín:
Mint ha az olaj tűzfészekre csöppen,
Nőtt haragja és úgy fenyegetett,
Mint oroszlán, mely a vad rengeteg
Mélyén fölrikolt pokoli dühében:
Marco könnyezett.

Marco táncra kelt, habzó szoknya rángott
Föl-le, föl-le, mint újuló dagályok,
S mint a bambusznád, oly flexibilis
Teste; meghajolt, s látszott melle is:
Fölcsapott a tűz. Márványos a lábszár;
Megemelte a gúnyos lendület
Pompás lábait, szoknya repdesett,
Mint napesti szél, mely a fák között jár:
Marco táncra kelt.

Marco álmodott, ó!, a hús, az ámbra
Vegyes illata ült a kis szobára!
Lepleken ütött furcsa vonalat
Az isteni hát, függönyök alatt
Szuszogott a lány, lágy ütemre, könnyen;
Álma ünnepi volt, s nagyon nyugodt,
Elbűvölten és halkan suttogott
Polcok zugain minden tárgy a csöndben:
Marco álmodott.

Ám ha szeretett, medrükből kitörtek
A buja habok: mint sötétvörös seb,
Melyből vér buzog, s forrva gőzölög:
Mentik vad testét bűnös ösztönök;
Lelke gátjain ár járt büszke táncot,
Vízbe fúlt az ész; mindent tönkretett
Útjának során, mert amerre ment,
Habzsolt, mint falánk, karcsú nyelvű lángok;
S fagy következett.

Térey János

fordítása

„A szerző fölhívja olvasója figyelmét arra, hogy ennek a ritournelle-nek a ritmusát és szerkezetét egy olyan versből kölcsönözte, amely J. T. de Saint-Germain úr Karácsonyi rózsák (Mignon) című kötetében olvasható. Úgy vélte, érdemes lesz akár egy egészen más gondolatsor céljaira is fölhasználni ezt a kissé talán naiv lírai formát, amely azonban – éppen ügyetlensége révén – eléggé dallamos, és amely, úgy tűnik, egyáltalán nem válik szégyenére alkotójának, ennek a szeretetre méltó költőnek.” (Verlaine jegyzete).

A Garnier-kiadás (Oeuvres poétiques, Paris, 1969) szerkesztője, Jacques Robichez megjegyzi, hogy ez a „J. T. de Saint-Germain” Jules Tardieu álneve. Köszönet Bárdos Lászlónak, aki fölhívta rá a figyelmemet. T. J.

Az eredeti szöveg itt olvasható.