Losonczy István festménye

Régen
(The Old Days)

 

Elszunyókáltál a tévé előtt
de még nem feküdtél be az ágyba,
amikor telefonáltál. Aludtam,
legalábbis majdnem, amikor csörgött a telefon.
El akartad mesélni, hogy bulit
rendeztél. És hiányoztam.
Olyan volt, mint régen, mondtad,
és nevettél.
Katasztrófa volt a vacsora.
Mindenki hullarészeg volt, mire
az étel az asztalra került. Jól
érezték magukat, nagyszerűen,
remekül, amíg
valaki fel nem vitte másvalaki
menyasszonyát az emeletre.
Akkor valaki kést rántott. 

De te a fickó elé álltál,
amikor megindult felfelé az emeletre,
és lebeszélted.
Épp hogy csak elhárítottuk a katasztrófát,
mondtad, és megint nevettél.
Nem sok mindenre emlékeztél
abból, ami utána történt.
Az emberek vették a kabátjukat,
és megindultak hazafelé. Te
biztos elbóbiskolhattál pár
percre a tévé előtt
mert az üvöltött rád
hogy szerezz neki italt, amikor felébredtél.
Na mindegy, Pittsburghben vagy,
én pedig itt, ebben a
kisvárosban, az ország másik
végén. Nagyjából mindenki
eltakarodott az életünkből mostanra.
Fel akartál hívni, hogy rám köszönj.
Hogy elmondd, rám
gondoltál, meg arra, milyen volt régen.
Hogy elmondd, hiányoztam. 

Ekkor jutott eszembe,
milyen volt azokban a régi időkben, meg hogy
a telefonok annak idején rázkódtak, amikor csörögtek.
Meg hogy voltak, akik azokban a kora
reggeli órákban jöttek,
és riadtan dörömböltek az ajtón.
Ne is törődj az ijedséggel, amit belül érzel.
Ez jutott eszembe, meg a szaftos vacsorák.
Szerteszét kések hevertek, várták,
hogy gond legyen. Lefeküdni
és reménykedni, hogy nem ébredek fel. 

Szeretlek, Tesó, mondtad.
Aztán rövid zokogás tört fel
köztünk. Úgy ragadtam
meg a kagylót, mintha
a cimborám karja volna.
És mindkettőnk érdekében azt kívántam,
bárcsak átölelhetnélek,
öreg barátom.
Én is szeretlek, Tesó.
Ezt mondtam, aztán letettük.

 

fordítása