Hiszen kihunyt szőkeséged lemerítheti a szőke szó mindig
szinte kifulladó elemeit, mindenben, amitől csak szőke
a Tiberis
(mintha minden színt ebből vontak volna ki és
alakítottak volna át tejes sűrűségű hullámokká)
pontosan ott, ahol a színek neve már nem jelez
 – kérem, szíveskedjenek megbocsájtani nekik
ezt a pillanatnyit színadásszünetet–
ahogy bizonyos álmok álomtartalma egy adott
pillanatban
felébreszt, mert túl erős az álomelérés
 – nem azért, mert majd meghalunk –  ami magával ragadja még a megálmodott dolgokat is

 

Képzeld el  a szőkeséget, ahogy fuldoklik
ahogy fokozatosan föloldódik a vízben, mint a mentaszörpöm,
mint a vér, amint a cápa sebéből
spriccel, ahogy bugyborog a motorcsónak
lapátjainak
pörgető
hatása miatt
a fuldokló és elenyésző szőkeséget
ami elektrolízissel összeterel egy csapat szirént
és méteres selymét az emlékezetembe növeszti
kihunyt vagy alacsony feszültségű szőkeséged?
viharvert-hibiszkusz-pálmafa szőkeséged
égi szenny szőkeséged

 

a kóser, a kanti, a kasmír és a karcsú kardigán szőkeséged
a megnevezhetetlen szőkeséged, amit bármi elnevezhet
láthatóan csorgadozónak
aggódó tulipánosnak

 

A nyelvben meddig
csaphat le anorexiás sugaraival a szőkeséged
A szavakba meddig hatolhat bele
mint ahogy a szemekbe behatol, ami látható
a fejembe meddig hatolhat bele, mintha a hajad
az emlékezetem belsejében nőne
mintha a nyelv mélyén retina lenne
ami falánkan / ötletszerűen
a szemnél is jobban
lát mindent?

Ott, ahol a szavak már nem jeleznek
it’s not going to stop
a szőkeséged átveszi a stafétát
és itt az elektromos daráló lapátjai

 

Ronggyá szakadt az elektromos darálóban
azt hittem, végleg megszabadultam tőle
morzsává, törmelékké, porrá zúzódott
és tessék, mert a hasonlóság szele megcsap
a szobában,
a szőkeség fölaranylik a tüdőmig
itt van, mert egy kis részed is felszabadul egy
eljárásban,
mindent bearanyoz és újra beszennyezi az emlékezetemet
azt hittem, végleg megszabadultam tőle,
mindenhol, ahol csak rátaláltam kisatírozva,
áthúzgálva, beleolvasztva a szótárba
vagy a zuhany alatt, „barackvirágszín”
kemény maggal és finom hússal
„szőlőbarackszín”
a szőkeségkompótod
„diavetítőn látható barack-melba” színű
és soha nincs PVC-ből
a szupermatt szőkeségem, a rövidhullámú szőkeségem,
hangulatjavító infúzióval, csökkentett nyomás alatt a színek nevének próba-
fülkéjében, a szőkeségem felzárkóztató
osztályban, szeme a hiúzé, csókja a hiénakutyáé,
ó, szőkeségem, te hiéna

 

Ki mondta volna a találkozón, hogy szőke a hajad?
Pedig inkább a bronz felé hajlik, mint aranyba, mindent egybevetve,
és egy oktávval mélyebben játssza Schumannt.

 

Amíg hiszek benne, hogy ex aequo nevezhetem el a szőkeséged,
szőke marad
amíg az a benyomásom, hogy az alkalomhoz igazított – a közvetlenül a használat előtt elkészített – megnevezéssel illethetem a szőkeséged, szőke marad
nincs új nap új sor nélkül
új gyűjtemény nélkül
néha az volt a benyomásom, hogy tudom orvosilag olvasni a szótárat, és a habozás legkisebb árnyéka nélkül elkészíteni olyan szavakból a receptet, amik továbbra is annak fogják nevezni, újraéleszteni, szájon át lélegeztetni
tömören, a Robert minden harmadik oldaláról egy szótól metaforaháton szőkéllenél
0,6 szó/másodperc sebességgel
ettől meglehetősen elhasználódik a szőkeség
mintha lelassulna, gyakorlatilag kioltja
hiszen nekem az a feladatom, hogy szavakban tartsam meg szőkének, szavakban, amik folyamatosan, mint 24 óránként egy cápafogsor, újranőnek
attól a pillanattól, hogy a kancsal szőkeséged megfogalmazódik
nos miért is ne

 

kacsacsőrű emlős szőkeséged
amikor tényleg, de tényleg feltűnést akarsz kelteni!

 

Amitől megfordulok, mint egy igazi fémdetektor
a szőkehajú járókelő, férfi vagy nő felé
(a tükör mélyén ez általában sötétbronz színűnek tűnik)
nem a katadioptrikus hívójel (ami visszaveri a fényt és éjszaka láthatóvá teszi a járműveket), sem a színbehatolás, kirobbanó pontossággal bele a színbe, például a kék pöttyös ünneplőruhán, amiben stoppoltam, combközépig felhúzva a színskálán a színt
tévelygés lexikális színkatalógus nélkül látni – igen a szavakat is érinti a kopás – ugyanúgy Rimini nyersselyem homokja, ahol háromévesen azon bőgtem hogy elsüllyedt benne a kezem, pfújj! Már ilyen fiatalon is undorodtam a táj nedves dolgainak elsüllyedhetőségi fokától, a világ nem volt sima, az aztán nem! bolgár hajmosónői szavamra, ugyanúgy Rimini homokja, mondtam, ahogy bármiféle póniló vagy szalma

 

A szőkeség megolvadt hava a szavakra
hull, mintha hirtelen beszippantanák, megragadnák
kamasz és aftás szőkeséged
no world’s land szőkeséged
ó én festett igazi festett szőkém a szavakban
maga nem valós személy, kiáltottam,
mert jó nagy adag szerelmet kiabáltam, egész hektárokat a szerelem pampájából, teljes legyalult sztyeppéket cinemascope-on
valami amitől abszolút kedved támad okádni, a nagy nyolcas nagy 3D-s moziképernyőn
maga nem valós személy
hiába hittem a szőkesége összes külső jegyében, maga nem volt igazán szőke, és biztosan nem egy kedves szőke fej, inkább egy hiperszínevesztett lélek, 90% oxigénnel dúsított víztartalommal a szőkítő anyagban, mindent kiittam egy hajtásra, mindent felhajtottam egyszerre, fenékig ürítettem a csészét,
megpróbáltam kikiabálni a nagy adag szerelmet, ami a torkomban maradt
összegyűjtöttem a törmelékét annak, amit valós személynek véltem
igazi szőkének
nekem jobban tetszenek a vörös hajúak
Nincs szebb, mint egy vörös hajú nő, ha szép, az összes többi felöltöztetheti a haját, felhúzhatja az úszósapkáját, mehetnek vízilabdázni a kismedencébe, újracsinálhatják maguknak a Palombella Rossát
Azért mondtam azt maguknak – naivitásprogram –, hogy „nekem szőke a lelkem”, hogy lássam milyen hatást kelt fennhangon kimondva
„mikor mutatod meg nekünk a szőke lelkedet?” válaszolt az egyik bővérű kövér filozófus, gondolva hogy így kimutatja a fenomenológia felsőbbrendűségét a szerelemhez képest

 

Ugyanolyan szép férfi vagy, mint egy vörös nő szőkén, hiszen a vörösek a legszebbek, ha szépek
nem hazudok, mindent leellenőrizhetnek, sok tanú van rá
ez egy igazi szőke történet, ez egy igazi-szőke történet, a true blond story
megcélzom az l-t, amit a b és az o között felejtettek az írógépemen
amin James Blondokat írnak
a diszlexiás elérzékenyüléseket leszámítva
James Bolond, boldog, kősze, őszke, ősz, egyik a másik után
sörétként záporozott, lapáttal dobáltad rám a halott szőkeséget
én pedig Szent Szöszi, a hajmosónők szentjének karjaiba hullottam, kilehelem a lelkem
a könyörtelen habjaiban
GLS és expressz csomagküldő szőkeséged
azaz olyan, ami gyorsabban elillan, mint a rezes, vöröses, mahagóni, hamvas, meggyvörös, a Littré egész gyűjteménye, még ha nem is éri meg
ugyanolyan szép, mint egy nő férfiként, ha visszaváltozik nővé, mint egy férfi nőként, ha visszaváltozik férfivé, a röpke éteri-szexuális elragadtatás, ami mindig vele jár
ugyanolyan szép férfi vagy, mint egy vörös nő szőkén, hiszen a vörösek a legszebbek, ha szőkék

 

a verset pedig barnán szeretem