Alesz Razanau

Nincs mire támaszkodnunk. 
A bizonyosság kristályai, melyekbe annyi reményt
fektettünk, váratlanul fecskévé és seregéllyé változnak,
és szélsebesen elrepülnek. 

A túlvilágra* – bizonytalanul széttárjuk karunkat. 

Nem tehetünk semmit ezzel a felfoghatatlan távolsággal,
nem tudunk szembeszállni vele. 

Olyan világban élünk, ahol az estéből reggel lesz,
a tavaszból ősz, az életből halál,
ahol az idő egy irányba fut,
ahol az egyetlen örök állandó támasz az idő elvesztése:
a túlvilág.

*Razanau a versben a Вырай (Vyraj) szót használja, amely az ősszláv pogány mitológiában egy olyan helyet jelent, ahová a madarak telelni jártak, és ahová a halál után a lelkek kerültek. Az ősszláv hitvilág szerint innen származik a tavasz, a gólyák vagy lappantyúk pedig tavasszal lelkekkel a csőrükben térnek innen vissza a Földre. Manapság leginkább az édenkerttel vagy a mennyországgal szokás azonosítani. (S. T.)

(Jan Maksymiuk lengyel fordítása alapján)

Sipos Tamás

fordítása