Ocean Vuong

Télemakhosz

Mint a jó fiúk, kihúzom apámat
a vízből, a hajánál fogva vonszolom
a fehér homokban, bütykös öklei
hosszú nyomát hullámok törlik kapkodva el.
Mert a tengerpart mögött a város többé már
nem ott van, ahol hagytuk. Mert a lebombázott
katedrális a fák katedrálisa immár.
Letérdelek mellé a homokba, megmutatni,
meddig süllyedhetek. Tudod, ki vagyok, apa?
De válasz sosincs. A válasz a golyó ütötte seb
a hátán, tengervízzel teli.
Olyan néma, hogy arra gondolok,
bárki apja lehetne, akit csak úgy megtaláltam,
akár egy zöld üveg, ami egy fiú
lábánál kötött ki, benne egy évvel,
amelyhez még sosem nyúlt hozzá.
Megérintem a fülét. Semmi haszna.
A hátára fordítom. Hogy szemtől szembe lássam.
A katedrálist a tengerfekete szemek mélyén.
Ez az arc nem a sajátom, mégis
ezt viselem majd mindig, amikor jó éjt csókot
adok szeretőimnek: így pecsételem le
ajkaimmal apám ajkait,
és kezdem el állhatatos munkáját
a fuldoklásnak.

Simon Márton

fordítása