Arvis Viguls

Testépítők a konditeremben

Bonyolult mintát formáznak húsukon az inak,
mint aprólékos tetoválások,
grimaszolnak izmaik —
még farpofáik is arcokat mintáznak,
két roppant szomorú, sós
izzadsággyöngyöket könnyező arcot.

És bőrük alatt az érrendszer,
mint egy háló,
amelybe belegabalyodtak,
és sosem jutnak ki belőle élve.

És mindennek a mélyén ott van
a főizom — a szív –,
ez az ökölnyi atléta,
ez a zsebméretű konditerem,
gondoskodik, hogy fitt legyen a vadállat,
gondoskodik, hogy ne essen ágynak.

Elképzelem, hogy miután
egyik vállukról a másikra átmozgatták
egy kisebb vonatszerelvény raksúlyát,
mindannyian egyszerre mennek zuhanyozni,
mivel nehezen hajolnak,
és nem érik el a saját hátuk közepét,
mert lemosni egy ilyen testet
olyan, mint egy kamiont lemosni.

Azután hazamennek
az apró feleségeikhez,
a szerelem apró súlyzóihoz,
a hidrogénezett szőkékhez vagy a festett barnákhoz,
akik szeretik az erőt,
akikkel közös az epilátoruk
és a barnító krémük,
akik a kupáik és medáljaik fényesítik,
és kivasalják a versenyre a falatnyi fecskéiket,
mivel az erő és a szépség áldozatot követel,
és ők hajlandók meghozni.

De éjszakánként ezek a hatalmas, gyönyörű férfiak
lefekszenek melléjük —
egy ágyban aludni egy ekkora óriással olyan,
mintha egy téglaházzal feküdnél egy ágyban,
beletelik az éjszakába,
mire minden emelet minden tégláját végigcirógatják,
mire végre elalszanak,
és fáradt, üdvözült fejecskéjüket elnyugtatják
emberük izmának kemény vánkosán.

Mohácsi Balázs

fordítása