Testvérem
Még hároméves sem voltál, testvérem,
az emléked egészen elhalványult,
kipereg az ujjaim közül. Csorog,
mint fáradt esővíz a kanálisban.
Milyenek lennénk, hogyan éltünk volna?
Mi – te múlt én jelen: furcsa többesszám,
mint mikor kettévágnak egy gyümölcsöt,
az egyik fele elaszik a szélben,
a másik fél ott marad érintetlen,
dühösen, a kegyetlen gének miatt.
„Te milyen színűnek látnád az alkonyt?”,
kérdeztem nemrég valakit, aki nincs.
Fél élet kellett hozzá, -negyven év egy
nyűgös testhez fércelve- és a meg nem
született gyermekem, hogy megértsem a
fél köbméternyi űrt a világban, mi
maradt utánad és nélküled, hogy
halljam emléked tompa visszhangját a
mély kútban, honnan kidugom a fejem.
Világos színű volt a szemed, öcsém,
hideg télkék, úgy fázom tőle, mintha
meztelenül állnék a hóviharban.
Kék volt a szemed, láttam magam benne,
néztem magam, mint egy belső tükörben,
majd fejest ugrottam a könnyeidbe,
és tudod, öcsém, nem sokat értettem.
Bakucz Dóra
fordítása
