W. S. Merwin

Rókaálom
(Fox Sleep)

Egy barátommal sok évvel ezelőtt a hegyen átvezető úton
            lejtős kanyarhoz értünk ahol egy tiszta vizű patak
folyt csillogva a sötét kövek között visszhangját
            se megragadni se elfelejteni nem lehet
kora ősz de a reggelek már sokáig hűvösek voltak
            a rongyos felhőkbe burkolt völgyek mélyén
napkelte után a legelő mint egy tető megrokkant
            víz üvegcseppjei és levelek sárga rebbenése
a nyárfák és a daganatos vadszilvák tetején
            a tenyérnyi napsugárban amely a vízfolyás melletti
néma malom paláját is ragyogásba vonta a fehér romok felett
            és a megelőző élet ereklyéi a malom
épülete előtt elrendezve várnak ott
            a sápadt fényben kint a nyílt hegyen
bármiért is készültek annak vége már
            harmat száradt rajtuk kevés választja ezt az utat
aki egyet is megvenne hogy máshová vigye innen el
            hogy szokatlan legyen egyedi
és ismeretlen egy faágy állt ott fenn a sziklán
            egy porszürke bölcső törött olajos köcsög fémlábasok
fakerekek vaskerekek kőkerekek egy óra magas fadoboza
            és köztük egy ölnyi nagy fehér kőgyűrű
egy másik ugyanakkorába beillesztve egy vasszeg
            emelkedik ki onnan ahol a fa fogantyú
volt ami a maga idejében a kézimalmot hajtotta
            látni lehetett ha jól megnézted hogy a fölső
a másikban forgó részre még régen rávéstek
            egy orrát farkába fúró rókát ki aludni
látszik vonalai szinte teljesen elkoptak ott ahol
            gabonát és sót őrölve forgott körbe-körbe
hogy sötétbe vesszen és járjon tovább és emlékezzen

* * *

Amiről azt hittem elhagytam azt folyton újra megtaláltam
            de amikor azt kerestem amiről úgy hittem emlékszem rá
ahogy azt bárki megmondta volna az nem volt sehol
            és amikor máshova mentem dolgom után
rájöttem ott élek ahol magam idegen vagyok
            de amikor visszatértem az otthonos érzés
opálos lett csak felszínes és szétszórt
            hol idegen voltam az tűnt most valódi
otthonomnak ahol nevemen hívtak és válaszoltak
            ahol távozásra készülődtem és távoztam is

* * *

Minden alkalommal mikor összegyűltek és ő
            az eszméletről beszélt hallgatta egy öreg
de mindig a többiek előtt ment el ám egy nap mégis ott maradt
            Ki maga kérdezte meg az öreget
az öreg azt mondta Nem ember vagyok
            de sok élettel ezelőtt a helyeden álltam
ők összegyűltek előttem és az eszméletről
            beszéltem míg egy nap azt kérdezte egyikük
Ha valaki ráeszmél arra mi van odaát az a valaki
            megszabadul a következmények béklyói alól
azt válaszoltam Igen és rókává változtam azzal
            és ötszáz életet éltem rókaként azóta
most hozzád jöttem hogy megmondd mi tud engem
            a rókatestből kiszabadítani áruld el kérlek
ha valaki ráeszmél arra mi van odaát az a valaki
            megszabadul a következmények béklyói alól
ezúttal a válasz az volt Ez kizárólag az emberen múlik
            Köszönöm mondta az öreg hogy ráébresztettél erre
kiszabadítottál a rókatestből amelyet
            majd megtalálsz a hegy túloldalán
kérlek úgy temesd el mint egy közületek valót
            aznap este bejelentette egy közülük való
temetését de nem halt meg senki sem mondták
            ám ő a hegy túloldalára vezette őket
ahol egy barlangban találtak egy rókatestet
            elmondta nekik a történetet és eltemették a rókát
mint közülük valót de később egyikük azt kérdezte
            mi van ha az öreg válasza csakúgy helyes volt

* * *

Megint ott voltam és megint távozóban és ismét
            úgy tűnt semmi sem változott még ha minden
változott is de ezúttal a befejezés ideje volt
            ennek a hosszú házasságnak ezúttal vége volt
bolygók freccsentek szét újra ősz lett
            a mezőkön fakó napsütés ahol az árnyak
napról napra nőttek s lassú délutánokon
            beérett a távolság míg a nap lement
a szemközti völgyben és a fák közül feljött a telihold
            az évnek ebben a szakában születtem egykor
és azon az estén barátaimat látogattam meg utoljára s éjfél
            után jöttem vissza a holdvilágos úton
az árnyak rácsozatán keltem át és ott állt előttem
            a széles néma völgy tiszta ezüstfehér fényben
s ott a telek sarkán ahova olyan
            sokszor tértem vissza amelyet most elhagyok
megláttam a világos kőből épített fal tövében
            a fűben kinyúlt testet egy rókát egy rókaszukát
holtan bármi jele nélkül mi történhetett
            vér nélkül a hosszú szőr még meleg a harmatos fűben
nem tört hiányzott szakadt maradt bevégezetlen semmi sem
            hazavittem hogy a kertben eltemessem
a tiszta őszi reggelen amelyből távozott
            és a felkelő nap fényében még álltam aztán

* * *

Varjúháj sárga gyöngyei és száraz kis íriszek
            zászlói lebegnek a mohos mélyedések és a mészkőtörmelék
között az alacsony fal hullámain
            a borostyán beszőtte hol a menyét szalad
arannyá szelídítette a meggy lehullott lombját a fény
            a házhoz vezető úton a kémény amellett
a tető az ablak lenéz a kertre télen
            nyáron ott a mező a ház alatt ott a széles
völgy messze mind alatt a folyó kanyarulataival
            mintha az ég fonala lenne keresztülfűzve ott
és halvány harangkongás száll föl mint a füst
            és ott a völgyön túl a fal pereme felett
a hegyek vonalát felismerem akár egy kézírás vonalát
            amely eszembe jutott pedig azt hittem elfelejtettem már

Mohácsi Balázs

fordítása

Mohácsi Balázs jegyzetét W. S. Merwinről itt olvashatják.