Ójajj, valami hiányzik. Próbálja újratölteni az oldalt.
Tandori Dezső
Tandori Dezső (Budapest, 1938. december 8. – Budapest, 2019. február 13.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Nat Roid álnéven krimit, Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt írt. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Ez a kötet azonnal magára vonta az irodalmi közvélemény kitüntetett figyelmét, általa (továbbá következő kötete, az 1973-ban megjelent Egy talált tárgy megtisztítása által) Tandori a korszak költészeti megújulásának központi szereplőjévé vált. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: írt például gyermekverset, krimit, filozofikus esszéket. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. Igen jelentős volt műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított. Budai lakásában 1977-től kezdve madárneveléssel foglalkozott, ami műveinek témavilágát is nagy mértékben befolyásolja.