2017-ben a Versum a Magyarországi Észt Intézettel együttműködve kortárs észt költészeti sorozatot indít. Az új észt líra alkotói közül Vahur Afanasjev, Eda Ahi, P. I. Filimonov, Maarja Kangro, Veronika Kivisilla, Jüri Kolk, Igor Kotjuh, Hasso Krull, Kalju Kruusa, Maarja Pärtna, Kaur Riismaa és Triin Soomets versei kerülnek majd fel az oldalra hétről hétre. Ezúttal pedig a sorozat bevezetőjét olvashatjátok Lauri Eesmaa-tól. 

***

Lauri Eesmaa: 12 észt költő

Észtországban az ezredforduló körüli két évtized irodalmi életét a tevékeny csoportosulások fémjelezték. Ezt az időszakot a társadalmi eseményekre és folyamatokra gyorsan reagáló, gyakran fiatal szerzők által írt, nem különösebben utalásos, de érzékeny-ideges iróniára hajlamos, szabadverses közéleti költészet jellemezte, melynek poétikájára erős hatással volt a szövegek szóbeli előadásának igénye. Ez visszhangzott a recepcióban is: a nyelvi-poétikai kérdések gyakran háttérbe szorultak az irodalmi élet konfliktusai és pozícióharcai mellett. Ám az új évezred első évtizedének végére lejárt a csoportosulások ideje az észt irodalomban, és a korábbi témák közül is csak néhány maradt fönn. A recepció elbizonytalanodott, hogyan is ragadhatná meg a világos csomópontok nélküli irodalom jelenségét, ám az utóbbi időben a kritikai figyelem áttevődött a csoportokról egy-egy szerző műveire, illetve a tematikus vizsgálódások is előtérbe kerültek, és ez a váltás utat nyitott az elmélyültebb poétikai elemzések számára.

Nagy vonalakban elmondható, hogy az utóbbi tíz év során eltűntek az észt költészetből a korábban mesterségesen életben tartott témák. A hangsúlyozottan társadalomkritikus költészet iránti elvárások megszűntek, és ezzel sok formai és közelítésbeli sablon is, de ez nem jelenti azt, hogy közben csökkent volna az észt líra szociális érzékenysége. Viszont ez a folyamat segített olyan költőknek színre lépni, akik hosszasan és kitartóan dolgoztak saját nyelvük kialakításán, és egyre gyakrabban jelentek meg olyan verseskötetek, amelyek egy-egy ötlet, téma vagy poétikai fogás köré épített versciklusokból állnak. A válogatásunkban szereplő költők közül ilyen pl. Hasso Krull Veel ju vist (Azért még alighanem) és az eposzi igényű Kui kivid olid veel pehmed (Amikor még lágyak voltak a kövek) kötete; Vahur Afanasjev egy dél-észt vidéket körüljáró Tünsamäe tigu (A Tünsa-hegyi csiga) című műve, amely Oravecz Imre Szajla-verseivel állítható párhuzamba; Kaur Riismaa poétikus élettörténeteket tartalmazó első verseskönyve, a Me hommikud, me päevad, õhtud, ööd (Reggeleink, napjaink, estéink, éjszakáink); de akár Kalju Kruusa köteteinek kronológiai sorrendbe rendezett versei is ide sorolhatók. Az érzelmi tónus észrevehetően visszafogottabb lett, és egyre több az egy-egy jelenség leírására, feltérképezésére tett kísérlet. Az intertextuális utalások használata olyannyira magától értetődővé vált, hogy a vendégszövegek gyakran föl sem tűnnek már a versekben.

Ha válogatásunk szerzőiről valami általános érvényűt szeretnénk mondani, akkor leginkább azt említhetnénk, hogy odafigyelnek egymás munkáira, és átgondoltan viszonyulnak a rendszerváltást követő időszak észt lírai tapasztalatához. Legtöbbjük aktívan, szerzőként vett részt az utóbbi évtizedek során az észt költészet poétikai arculatának alakításában, ugyanakkor a harsány irodalompolitikai közélettől távol maradt. A mai Észtország egyik legnagyobb hatású kritikusa és költője, Hasso Krull 1986-ban indult, a francia posztstrukturalista és antropológiai gondolkodás első fordítói és ismertetői közé tartozik Észtországban. A ’90-es években ezekkel az irányzatokkal kísérletezett költészetében, aztán a 2000-es években a mitológia, a teremtéstörténetek és a nyelv etimologikus-poliszemantikus rétegei felé fordult, miközben vagányan kísérletező és modern maradt. Hasonlóképpen, már a ’90-es évektől az észt költészet analitikusabb irányzatának középpontjában áll szűkszavú érzéki és pszichológiai elmélyültségével Triin Soomets. Kalju Kruusa húsz év alatt izgalmas nyelvi világot alakított ki, finom, könnyed, empatikus és találékony bölcsészlírát, ahol a vers alapját gyakran egy nyelvi lelemény vagy szójáték adja, aminek határait hétköznapi helyzetek leírásával feszegeti a szerző. Az utóbbi években leginkább fordított Maarja Kangro szikrázó-modern intellektuális lírát hozott létre, amelyben gyakran két-három látszólag ellentmondásos jelenség egyesítése és a hozzájuk fűződő asszociációk teremtenek feszültséget. Ugyanakkor Kangro költészete a kezdeti rejtett utalásosságtól és ironikus provokativitástól egyre inkább a világosság és egyértelműség felé mozdult.

A fiatalabb szerzők közül Kaur Riismaa visszahozta az észt költészetbe az epikusabb és drámaibb vonásokat. Eda Ahi nyelv- és szerepjátékos verseit következetesen kötött versformákban írja – ami időközben szinte teljesen kiment a divatból az észt irodalomban –, ezzel újra rámutat a modern nyelv és a kötött formák egyesítésében rejlő kiaknázatlan lehetőségekre. Maarja Pärtna minimalista nyelven térképez fel dolgokat és helyeket, Veronika Kivisillát pedig a hétköznapi történetek poétikája foglalkoztatja. Igor Kotjuh lírájának alapja az észt és orosz kultúra határterülete, az identitáskérdések és az önfordítás. A legismertebb észtorosz költő, P. I. Filimonov nagyon különböző nyelvi regisztereket és versépítési technikákat gyúr össze, képhasználatára inkább az újabb orosz líra van hatással. Jüri Kolk idézetektől és kulturális utalásoktól hemzsegő költészete az észt lírában az utóbbi tíz év során történt változásoknak és az irodalmi hagyományokhoz való viszonynak az egyik legjellemzőbb példája.

A szerzőket ért külföldi poétikai hatásokról nemigen szokás beszélni az észt kritikában. Ráadásul egyre kevesebb lírafordítás jelenik meg észtül, és egyre inkább eredetiben vagy valamelyik nagy nyelv közvetítésével olvassák az észt szerzők a kortárs külföldi költészetet. Így a világirodalmi hatásokat sokszor csak sejteni lehet. Válogatásunk költői közt vannak kivételek, többen közülük aktívan fordítanak, jelentős részét adják az észt lírafordítás-irodalomnak, ugyanakkor saját érdeklődésük irányát is kijelölik. Kalju Kruusa legutóbbi köteteiben a kínai, japán, koreai, hawaii, olasz stb. fordítások (Tanikava Suntaró, Josino Hirosi, Pak Mokvol, Pej Tao, Eugenio Montale, Pentti Saarikoski) adják a terjedelem csaknem felét, és ezek a szövegek szoros poétikai és érzelmi-gondolati kapcsolatban állnak Kruusa saját verseivel. Maarja Pärtna Läved ja tüved (Küszöbök és tövek) kötetében a szerző saját szövegei William Carlos Williams Maarja Pärtna által fordított versei közé ágyazódnak. Hasso Krull tizenöt éven át volt szerkesztője az évente egyszer megjelenő egyetlen (és online) észt versfordítás-folyóiratnak, a Ninnikunak, maga is sokat fordított belé. Maarja Kangro fordításában több verseskötet is megjelent (Hans-Magnus Enzensberger, Giacomo Leopardi, Valerio Magrelli, Andrea Zanzotto), ezeken kívül operalibrettókat fordított, és folyóiratokba, antológiákba verseket. Igor Kotjuh észtre és oroszra is fordít, ahogy mindkét nyelven ír is. P. I. Filimonov szintén oroszra fordítja az észt szerzőket, és szorosan együttműködik saját orosz nyelvű költészetének legfontosabb észt fordítójával.

Válogatásunk természetesen nem tudja bemutatni a kortárs észt lírát a maga teljességében, ám ennek ellenére is reméljük, a következő év során megjelenő versek közt lesz majd, ami megragadja a magyar olvasók figyelmét.

(Lengyel Tóth Krisztina fordítása)