“a zöld szín alatt
mindenre rálelek
arcod világlik
a vonásai élesek”
Pia Tafdrup (Sulyok Vince fordítása)
“a zöld szín alatt
mindenre rálelek
arcod világlik
a vonásai élesek”
Pia Tafdrup (Sulyok Vince fordítása)
Ó én elhagyott ifjuságom
Mint egy füzért hervadva látom
Új évszak áll be hirtelen
Gyanú csömör és félelem
Guillaume Apollinaire (Vas István fordítása)
Akár a többi szökevény,
akár a számtalan virág ki sose számol,
s a vadak kikben emlék nem világol:
mindannyiunk a Mában él.
W. H. Auden (Gergely Ágnes fordítása)
Éjjel, mikor a zenekarok mind hazamennek,
s a dobok is fáradtak már dobolni,
az útmenti fák úgy magaslanak, mint
a csönd kapui, roppant gyertyatartók
a mindenség gótikus katedrálisaiban.
Rolf Jacobsen (Sulyok Vince fordítása)
költészet nélkül a valóság néma és zűrzavaros;
bárdolatlan, mint a mennydörgés pompázatos bombasztjai;
ékesszólása közel jár az óceán szakadatlan szónoklatához;
mert költészet nélkül a valóság fénye és dicsősége
eloszlik, mint az alkony vörös operái,
a kék folyók s a hajnal ablakai.
Delmore Schwartz (Somlyó György fordítása)
Szakadatlanul a vadállat hasában forgolódunk, a kő hasában, az idő hasában. Találjuk meg a kijáratot, a költeményt.
Octavio Paz (Somlyó György fordítása)
Eva Strittmatter
Tavaszszagot érzek
Zöld szelete októbernek,
egyik este: zöld a fény.
Fák tombolnak cinóberben.
Madárzöld leng könnyedén,
átkúszott ezernyi résen.
Dér. Üvegszél. Mind igaz.
Mégis tavaszszagot érzek
s hajam zöldet illatoz.
Hajnal Gábor fordítása
Sötétedett. Érződött valami
Nagyon szavak előtti:
A pásztorok estebédje…
A tünékeny fehérség a fák között…
A múlandót fülelő öröklét.
Charles Simic (Szilágyi Mihály fordítása)
ha minden, minden hazudik
a két kezeteken kívül –
csak azért van, hogy mint a sár, alázatos
legyen a kezetek és vak, mint a sötétség,
és együgyű legyen, mint a juhászkutya,
hogy fel ne lázadjon a kezetek.
Nâzım Hikmet (Somlyó György fordítása)
Enyém volt
Enyém volt a tenger és a rettegés a mélytől.
Enyém volt a napsütés és a rettegés a sötéttől.
Enyém volt a hegygerinc és a rettegés a pusztaságtól.
Enyém volt a szerelem és a rettegés a kudarctól.
Enyém volt a van és a rettegés a nincstől.
Enyém most a nem-rettegés-ama-semmitől.
Blaga Dimitrova (Székely Magda fordítása)
Változtasd szívét virággá ó, éj
a közöny magas bércén,
ahol már nem érik el könnyeim,
az algák sós ízével keverve.
Vesna Parun (Fenyvesi Ottó fordítása)
Dada csókot szór a vizbe, és a csókja összekapcsolja a vizeket a tüzzel.
Dada Tristan Tzara.
Dada Francis Picabia.
Dada minden, mert a tiszta szellemet szereti, a lehulló estét, a suhogó leveleket, az egymás karjába szorult szeretőket, kik elveszejtődve isszák a Szerelem és Szépség kettős, örökös forrását.
Francis Picabia: Vers (részlet, Szegi Pál fordítása, MA, 1925/1-2)
Mi egész volt, darabjai hullnak,
S már nem tudja, hogy tudta, csak
Itt-ott, az emlékezés hideg
Zsebeiben, suttog időtlenül.
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben (Krusovszky Dénes és Lanczkor Gábor fordítása, megjelent: Tiszatáj, 2017/2)
nincs egyebünk, csak az erős, tiszta örökkévalóság,
mely nem fáraszt, néha azért mégis fáj az ember szeme.
Maria Laina (Pávai Patak Márta fordítása)
Amit itt dadogok, nem költészet.
Verset írni csak ritkán s kelletlen szabad,
elbírhatatlan kényszer alatt, abban a reményben,
hogy jó és nem rossz szellemek eszközei vagyunk.
Czesław Miłosz (Weöres Sándor fordítása)
Engem
szótagonként írt meg a nyár.
Ami rímre íródott, nem zeng rímtelenül.
Ellen Niit (Rab Zsuzsa fordítása)
nem vagyok más mint egy húsból való kürt
melybe belefagyott Afrika lázadásának
reménytől harsogó szava.
Noémia de Sousa (Tóth Éva fordítása)
Átkelt a vándor az atomkoron,
és egy emberrel találkozott,
aki széjjelszedte a lelkét,
széjjelszedte, de összerakni már nem tudta.
Matej Bor (Csuka Zoltán fordítása)
Egy nyári nap, akár a bélyeg:
Teljes boldogság nyomata,
S én, nem bírván el e világot,
Homályosabb, gyávább, szegényebb
És helyénvalóbb őszre várok.
Philip Larkin (Imreh András fordítása)
vannak
költők, akik mindenféléket mondanak, és mindig
ugyanúgy. ez a lehetőség sosem izgatta; mert
végülis csak egyvalamit mondhatunk; ezt azonban
újra és újra, és mindig újféleképpen.
Ernst Jandl (Eörsi István fordítása)