Milyen hatással van a fordítás a saját versek írására, és milyen a saját verseket fordításban olvasni – ilyen kérdésekről beszélgettünk Szijj Ferenc költővel.

Mivel mindkét műnemből sokat fordítottál, első kérdésem az lenne, hogy a próza- vagy a versfordítás áll inkább közel hozzád?

Olyan nagyon sokat egyikből sem fordítottam, mint amennyit egy szerencsésebb alkati, életviteli és piaci együttállás esetén fordíthattam volna, és arányaiban a vers még kevesebb volt, pedig az talán közelebb áll hozzám, már csak azért is, mert anyanyelvi alapon magam is nagyobbrészt költészettel foglalkozom. A versfordítás nagyobb kreativitást, odafigyelést igényel, ebből a szempontból büszkébb rá az ember, más szempontból viszont a prózával jobban lehet haladni, látványosabb, megvan az emberben az érzés, hogy keményen dolgozik, pénzt keres.

Emlékszel még, mi volt az első vers, amit lefordítottál?

Ha jól emlékszem, Peter Waterhouse Blumen (Virágok) című hosszú verse volt, a Nappali házba fordítottam.

Volt-e olyan fordítói élményed, amely közvetlenül is hatott a költészetedre?

A kilencvenes évek legelején megismerkedtem két osztrák költővel/íróval, Peter Waterhouse-szal és Michael Donhauserrel (az egyik inkább nemzetközi osztráknak, a másik liechtensteini osztráknak nevezhető), fordítgattam tőlük dolgokat, végül aztán kötetet, illetve kötetnyit is, ők biztosan hatottak rám, ha mással nem, azzal, hogy mi mindenre lehet még figyelni, mi az, ami fontos lehet, bár másnak nem látszanak fontosnak. Egyébként azt vettem észre, hogy könnyebben, felszabadultabban fordítok, ha személyesen is ismerem a szerzőt, mármint valamilyen szinten baráti alapon.

A versfordítás és a versírás gyakorlata összeér nálad valahol?

Az előbb említett, áttételesen közvetlen hatáson kívül nem. Konkrét írás közben igyekszem távol tartani magamtól a hatásokat, és ez – úgy tűnik – egyre könnyebben megy, ahogy öregszem, ráadásul elég korán ki szokott alakulni valami homályos terv arról, hogy az első darabok után vagy nyomán merre fejlődhet tovább a dolog öntörvényűen.

Ki az a költő, akit nagyon lefordítanál, de nincs rá – a jelenlegi könyvpiaci helyzetben – lehetőséged?

Donhausertől fordítottam már egy kötetnyit, de az rég volt, jó volna már egy újabb, de nehéz elképzelni, hogy volna rá igény.

Szijj németborítók

Ha jól tudom, több köteted is megjelent német nyelven, szerzőként hogy látod a lírafordítás kérdését, működőnek érzed a szövegeid egy idegen nyelven?

Ezt én nem tudom megítélni, ebben a kérdésben csak anyanyelvű lehet illetékes. Azt vettem észre, hogy egy saját szöveg idegen nyelven (vagy másnak a szövege saját fordításban idegen nyelvre, netán saját szöveg saját fordítása idegen nyelvre, mert már ilyet is csináltam) elkápráztatja az embert. (Lehet, hogy a saját szöveg saját nyelven is?) „Sötét zűrzavar” – ezzel zárkózott el egy osztrák folyóirat szerkesztője a Fényzaj című versem közlésétől, és hozzátette, „talán a fordítás miatt”, pedig szerintem szép, pontos fordítás volt, el voltam tőle káprázva. Persze lehet, hogy ez csak vigasztalás volt, és arra gondolt a szerkesztő, hogy kár volt lefordítani.

Lefordított könyveidből nyilván olvastál fel német nyelvterületen, milyennek láttad az ottani közeget, kíváncsiak voltak egy kortárs magyar költőre?

Hogyne, nagyon kíváncsiak voltak, akik ott voltak, de a líra idegen nyelven nagyon nehezen, furcsán működik, még akkor is, ha nagyon jó líráról van szó, amiben ugye maga a költő sosem lehet biztos. Ezt a nehézséget és furcsaságot a Versum olvasói – gondolom – el tudják képzelni.

Mi az, amin éppen dolgozol?

Most csak ilyen kisebb fordítások vannak, semmi nagyszabású.

 

Az interjút Krusovszky Dénes készítette.