Tanikava Suntaró

Tanikava Suntaró (1931) a kortárs japán irodalom vitán felül egyik leghíresebb és legfontosabb, nemzetközileg elismert költője. Sokoldalú alkotó, a versek mellett a kezdetektől foglalkozik dalszövegek, drámák és esszék írásával is. Első kötete 1952-ben jelent meg Kétmilliárd fényévnyi magány (二十億光年の孤独) címmel, amivel mind a szakmán belül, mind az olvasóközönség körében komoly sikert aratott. Nemcsak kiemelkedően termékeny szerző – csak versesköteteinek száma 60 fölött jár –, de fáradhatatlan kísérletező kedve is közismert, azon kevés japán költők közé tartozik, akik írtak szonettet, ő ráadásul egy egész kötetnyit (62 szonett // 六十二のソネット; 1953). Többek között írt még gyerekverseket, “dalokat” (うた), epikus/narratív szövegeket, kísérleti verseket, szatirikus „mondókákat” is, ezek közül nem egy régóta részét képezi az irodalomoktatásnak is. Bár szinte minden kötetében új formát keres a megszólaláshoz, szövegeinek hangvétele a legelejétől fogva jellegzetes, jól felismerhető – a fordíthatóság határán gyakran túleső nyelvi finomságok kombinációja a lehető legegyszerűbb, közérthető megfogalmazással vegyítve. Saját bevallása szerint „olyan fájdalmasan és nehezen ír, ahogy Beethoven komponált”, de az a célja, hogy ennek eredménye „olyan könnyednek és természetesnek hasson, mint Mozart zenéje”.