Ester Naomi Perquin

Ma reggel felhívtak

 

Ma reggel felhívott egy hölgy, aki tudni akarta, hogy
én vagyok-e Richard. Korábban ez nem fordult elő.

Sokan szeretnék, hogy legyek valaki,
valaki aki voltam, valaki akinek lennem kéne
– nézz ijedten, beszélj apáca módjára, ugrálj fel-le,
nem tudnál végre egyszer szoknyát hordani –
De azt, hogy Richard legyek, még senki nem kérte.

(Mindeközben a vonal két csöndje egy fülben zúg.)

Mielőtt válaszolok, ott van egy élet tele lehetőségekkel,
az anyag, amiből én állok, ugyanannyi pénzért
más formában vagy névvel is létezhet. Mi van, ha azt mondom,
igen, én vagyok az: Richard. Te vagy az, anya?
De rég hallottalak.

Vajon Richardként Richarddá válok, testestül, mindenestül,
lélegzetestül, titkokkal és azzal együtt, ahogy korán reggel
beköti a cipőjét? Szereti például a paszternákot?

Vajon leteszi az anyja a telefont
vagy eltökéltségből
vagy magányból
vagy hogy jól érezze magát
továbbra is hinne bennem?

Vajon él még Richard, vagy az anyja mindig mást hív fel,
és a telefonhoz kéri, mert ki tudja, hátha egyszer valaki így válaszol:

Richard? Igen, persze. Az emeleten van.

Kérem, ne mondja el neki senki, hogy Richard megfulladt, hogy
elveszett, elrabolták, baleset érte. Vajon azon a bulin nem volt ott?
Lehet, hogy Richardot nemcsak ismertem,
hanem csókolóztunk is, beszéltem vele,
vajon boroztunk, nevettünk együtt?

Most, ebben a pillanatban még megtehetjük, hogy hallgatunk,
hogy felfüggesztjük a hívást, vagy zacskókkal zörgünk, hogy olyan legyen,
mintha – sajnos – zavarnák a vonalat, elnézést, nem hallom, mit mond.

Elképzelem a nőt magam előtt, sötét szobában áll, kérdőn néz.
De én mit csináljak? Honnan szerezzek most egy Richardot?

Asszonyom, az őszinteség megköveteli, hogy közöljem,
én nem Richard vagyok, soha nem is voltam,
és fogalmam sincs, ki ő, és bár a telefonszámaink alig térnek el,
az életünket egy nyolcas, egy négyes, egy kettes elválasztja.

Vannak emberek, akiktől kevesebb, mint egy szám választ el,
de az anyjuk nem ismer és nem hívna fel.

Vesztegeti az idejét, én fél hangokból, fél arcokból állok,
nem vagyok méltó Richardhoz,
félszeg jelenlétnél a kutya sem kapott tőlem többet.

(A vonalban határozott csend hallatszik.)

Asszonyom, nem tudom, hogy kihez, de önnel imádkozom,
hogy sikerüljön valakinek.

Sikerüljön valakinek, hogy Richard legyen.

 

Krasznai Kármen

fordítása

---

A vers fordítását a Magyar Fordítóházban fejeztem be, köszönöm a Károli Gáspár Református Egyetem Néderlandisztika Tanszékének az ott nyújtott segítséget.

Az eredeti szöveg itt olvasható.