Delmore Schwartz

A cár gyermekeinek balladája 

1 

A cár gyermekei
Egy labdát pattogtatnak,

Májusi reggel a cár kertjében,
Kergetik fel s alá,

Bepottyan egy virágágyásba,
Elrepül az északi kapuig. 

A nyugati égbolton már felbukkant
A sápadt Hold kopasz feje. 

Mint a papáé, mondta a lány,
A labdát maga előtt gurítva. 

2 

Míg én főtt krumplit zabálok
Hatezer mérfölddel távolabb, 

Brooklynban, 1916-ban,
Kétévesen, tudatlanul. 

Mikor Franklin D. Roosevelt
Még csak Arrow Collar reklám volt. 

Ó Miklós! Mik, mik leltek!
Krákogta nagyapám a seregedben, 

Egy borbűzös hordóba rejtőzve,
Három napig Bukarestben, 

Majd Amerikába indult,
Hogy ő is király lehessen.

3 

Én apám apja vagyok.
Te a gyermekeid bűntudata. 

A történelem irgalma, borzalmai
közt a gyerek újra Aeneas; 

Trója az óvodában,
lángol a hintaló. 

Gyerekmunka! A gyereknek hátán kell
Cipelnie az apját. 

Látva, hogy mennyi minden elmúlt,
És a történelem nem kegyelmez 

Az átlagembernek,
Aki teát szürcsöl, megfázik, 

A harag legyen általános:
Utálom az elrugaszkodott dolgokat. 

4

Két testvér passzolgat egy pici,
Puhán pattogó labdával, 

Széthasadt a Nap, és kardként
Hullt le játékukra, 

Keletre tart a csillagok között
február és október felé. 

De a májusi szél cirógatta állukat,
Akár egy álmot őrző anya, 

És ha egy pillanatra összekapnak
A pattogó labdán, 

És a lány megcsípi öccsét,
A fiú pedig sípcsonton rúgja, 

Nos! Az ember szíve tudja:
ez a kaktusz virágzása.

5

A föld, amin a labda pattog,
Egy másik pattogó labda. 

A pörgő, örvénylő világ
Senkit sem boldogít. 

Rivaldafényben pörög sötéten,
Túl nagy az ő kezükhöz. 

Kegyetlen, céltalan Dolog,
Önkényes, kimeríthetetlen,

Sem gyereknek, sem játékra teremtett,
Csupán, hogy űzze önmagát. 

Ki ártatlan, azt utoléri,
S többé nem ártatlan. 

Saját apjuk apjai,
A múlt elkerülhetetlen. 

6

Most, tragikus csillagunk
Egy más októberében, 

Második évemet megérem,
Falom a főtt krumplit, 

Ez az én vajpuha világom,
De ügyetlen kezem meglöki, 

Az etetőszékről lehull,
És én bömbölni kezdek.

És látom a labdát átgurulni
A zárt vaskapu alatt. 

A lány sikít, az öccse bömböl,
A labda kijátszotta az akaratukat. 

Még a pattogó labda is
Irányíthatatlan. 

S a kertfal tövébe gurul.
Elönt a rémület, ahogy 

Apáim apáira gondolok,
És saját akaratomra.

Bordás Máté

fordítása