W. S. Merwin

A költészet tárgyáról

Én nem értem a világot, Atyám.
A malomtónál, a kert végében
Egy férfi figyeli lomhán
A patakban forgó kereket, csakhogy
Ott nincs kerék, ami forogna.

Március végében ül, de a
Kert végében is ül; keze
Zsebre rakva. Nem a várakozás
A szándéka, és nem is a tegnap,
Amit hallgat éppen. Egy forgó kerék.

Ha beszélek, Atyám, a világot
Kell említenem. Nem mozdul
Lába, fejét se emeli föl, talán
Mert fél, megzavarja a hangot, amit hall,
Mint üvöltés nélküli fájdalom, amit figyel.

Nem gondolom, hogy rajonganék, Atyám,
Azért, ahogy magát a figyelésre
Mindig figyeléssel készíti fel. Ez
Egyenlőtlen, Atyám, mint az ok,
Amiért a kerék forog, noha nincs is kerék.

Róla beszélek, Atyám, mert ő ott
Van, zsebre tett kézzel, a kert
Végében figyeli a forgó kereket,
Ami nincs ott, de a világ az,
Atyám, amit nem értek.

Mohácsi Balázs

fordítása