Aimee Nezhukumatathil

A test

Mérgezi valami a Csendes-óceán
tengeri csillagait. Széttépik magukat,
nyúlós csomókká csavarják karjaik.
A karok egyszer csak elválnak a testtől:

húzza, húzza — a kósza — míg a karok
teljesen le nem esnek és krémes belsőségüket
az óceánfenékre csorgatják. Ugyanezt akarom a karjaimmal —
talán csak a ballal — azzal, amelyik egyre

visszanyúl sárga házadhoz
és azokhoz a lassú nyarakhoz, mikor majdnem minden
este a kertben grilleztünk. Le akarom tépni a karom,
vagy talán csak egy ujjam, vagy hármat, hogy ne

mutogassam a játszóteret, ahol kék kutyánk
a hinták sora között ugrált, és még mindig nyikorog
mérsékelt bosszúságuk minden nyálzó ugrástól,
mit elviseltek. Talán csak bütykeimtől akarom

megszabadítani magam, hogy ne kopogjak az ajtón, amin már
mással osztozol — csak hogy lássam édes, üres arcát —
nevetve mondhassam, Bocsi, bocsi: eltévedtem!
Bocsáss meg, csak egy köröm vagyok. Igen — az

az, amitől megválnék — körbezáruló mondataim
ütéseitől megfeketedett körmömtől. Látod,
milyen egyszerű véletlenül felemlegetni,
mikor kézbe veszem ezt a szöget, ezt a kalapácsot?

Mohácsi Balázs

fordítása