Szerhij Zsadan

[Az erdők gyökerei között, ahol…]

Az erdők gyökerei között, ahol
vaskések szabdalják a homokot és a szenet,
nehéz kőszénként, láncszemekből épül,
elemről elemre, összenő a magokból és
kiég a hőségben az év forró közepe.

A mélyén, pont június és július között
a csöndes városi utcákat nézed, a kisboltokat,
hársak és hétvégi házak cöveksorait,
szűk szezonközi sávon egyensúlyozol,
ahonnan egy pillanat habozás kidönthet
bármelyik oldalra;
innen, a legmélyebb árkokból,
mindig két út vezet és könnyű irányt váltani,
úszhatsz az ár ellen, átküzdve magad a télhez, vissza a forrásokhoz,
amikor nem tűnt minden olyan szétválaszthatatlannak,
amikor mindent meg lehetett változtatni még;

valaki szagló algákkal fedi el
amnéziád csatornáit,
füsttel, kövekkel, algákkal,
és te bódulásig kapkodsz
magadban a leszívott
füstök után.

Az év közepe folyó a síkságon, közvetlenül a delta előtt,
ahol annak a másik víznek
a felkavaró, sós, más párája felküzdi magát a folyómeder fölé,
megül az idegen nedvesség cseppjei között.
Ha kedved támad, te is
megérezheted a saját jövőd hideg áramlatait,
átnézhetsz, mi van a legközelebbi dombokon,
ott, ahol hiányzik bárminemű navigáció,
ahol a csöndtől sebesre repednek az almák
és semmi sem kezdődik el a jelenléted nélkül.

Vonnák Diána

fordítása