Blues

Állati léptekkel érkezett az ősz, én pedig ott sétálok
az égen, fejjel lefelé. idegen vagyok, olyan életkorban,
amikor az évek nem jelentenek mást, csupán
hibák végtelen sorának átélését.
mégis, amikor felbukkan Posztmodern Irodalmunk Kritikusa,
rögtön figyelni kezdek, mintha a halál fenyegetne.
a kritikus épp országvezetői tisztséget tölt be: pártelnök,
Szerkesztőségi titkár, Strici,
aki egész háremet tart transzvesztita költőkből, válogatott szajhákból.
mikor írnak, ujjukat friss növendékhúsban áztatják,
letörlik az izzadságukat a lapokkal, amelyekről néhány zaklatott,
modern verssor bámul vakon a semmibe.
én vagyok a névtelen, aki még a tél előtt le akarja jegyezni,
miképp járta végig az élet sápadt ösvényét.
a névtelen, akit
felkavar az ősz. a névtelen vagyok, aki ezeket a könnyed
sorokat írja, köveket akarok dobálni, bámulni magam az aranypultnál,
csak magamról írni, senki másról, megváltani saját magam
a családom szeme előtt,
a névtelen vagyok apácaruhában,
aki az Istennel perel,
térdre borulva, a világ városainak
egyik hamuszín utcáján.

fordítása