Bořivoj Kopic

Modern olasz költők fordításai fölött
(Nad překlady z moderní italské poezie)

Te jó ég, mit csinálok? Mint valami szerkesztőcske,
amúgy én csak… javítgatom az elütéseket, a rosszul írt
címeket… És közben kiabálni kezdenek a szavak,
rég halott testek rég halott hangon,

szenvedélyesen keresik saját emlékeiket,
egyetlen pillanat pontos képén veszekszenek,
a boldogságén… Ezek a drága olasz nevek, most kopár
dombok, kövek, melyeken megbotlasz a kánikulában…

Honnan ezek a hangok? Hová mennek, mit akarnak?
Mely viszály almáját kérik, milyen csillagzatra
sugározzák halotti susogásukat, nyögésüket,
mely az őszi éjjelhez csatolva nyomul a tengerig?

Ezek a szavak élő testek, lám, a torok,
melyet ő csókolt, akinek a nevét olvasom…
Idegen földön, talán egy üres udvaron, egy fal mögött
idegen gyerek nőtt fel, aki az alkony felé küldözi

bizalommal teli pillantásait… Cuppogó harcmező, vérrel átitatott,
elővárosi hotelek piszkos ágyneművel,
mérhetetlenül édes, pucér, fiatal testek…
És mindből csak szó, csak a szavak kiáltása maradt…

Mi a francot olvasok itt? Az ujj remeg az idegen sóhajoktól,
melyek kiemelkednek a papír anyagából, idegen testi
és lelki vér mocskolja arcom, szemem…
Örökkévalóság! Röhejes… Öltetek, szeretkeztetek, összeroppantatok,

és csak azért, hogy én, könnyelműen hajtsak egyet
az élet-halál lapjain?

1978. július 26.

Csehy Zoltán

fordítása