Charles Bernstein

Végnélküli úticél
(Endless Destination)

Ha meghalok
metszd ki a torkomat
és égesd el
közönyük tüzén.
Nekem ennél többet
nem jelent, ahogy
megfogom a kezedet
és hátat fordítunk
a romnak, ami nem is
az életünk, hanem ahol
élnünk kellett. Itt nem
mennék át egyedül, ahol
a sötét körbevesz, ahol
az arcod átsugárzik
gyanakvásomon, és
tisztán megvilágítja
ködös dolgaimat. Maradj
közel, hogy gyengéden
foghassalak, különben
feltépi bennem a félelem
azt a rendet, amit
az éjszakára húztam.

Csak ennyi a szeretet
egy szalmaszál a szélben,
amely féktelenül a földre
sodor minket. Gyere
kedvesem, gyere ide
az árnyhoz, aki vagyok:
vesd kőnek, nehogy a mi
formánkat öltse magára
a komor sötét, gyere,
vess ki a partra, ahol
beborít a homok.

A szeretet olyan mint a
szeretet, a csecsemő, mint
a csecsemő, a jelentés,
mint az emlék, a fény,
mint a fény. Az út a
kitérő, a zseb meg varázs-
tarsoly, trükkel tele.
A felhő felhő, a történet
maga a történet, a dal
az dal és a harag
harag.

Gerevich András

fordítása